A magyar kormány megpróbálja kihasználni, hogy a britek kilépése miatt a következő időkben több fontos intézmény és nagyvállalat is elhagyhatja Nagy-Britanniát.
A nemzetgazdasági miniszter a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy számos uniós szervezet központja jelenleg Londonban található, az érintett felügyeletek és hatóságok a jövőben biztosan más országba teszik át székhelyüket.
Varga Mihály szerint Magyarország szerepét, befolyását növelhetné, ha az Angliából elköltöző intézmények egyike, vagy akár több is közülük Budapesten találna új otthonra.
A miniszter úgy vélekedett, gazdasági előnyök egész sora is fűződhetne ahhoz, ha az uniós bankfelügyelet székhelye ezentúl nálunk lenne. Ennek nyomán új pénzügyi szereplők, bankok és befektetők jelenhetnének meg idehaza, ami érdemi fellendülést is hozhatna a bankszférában - tette hozzá.
Varga Mihály általánosságban hozzátette, ezekben az esetekben Magyarország azt kínálhatja fel, hogy megfelelő körülményeket teremt az EU szervezeteinek működéséhez, vagyis hazánk garantálná a legfontosabb infrastrukturális feltételeket. A cégekért folytatott versenyben hazánk is megpróbál részt venni - mondta.
Szerinte a legfontosabb feladat most az adóeljárás, az adóadminisztráció egyszerűsítése. Rámutatott: a múlt héten benyújtott őszi adócsomagot éppen a különféle bürokratikus terhek lazításáért alakította ki a szaktárca. Ez ügyben további lépések is várhatók - jegyezte meg a tárcavezető.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Figyelem: nem a várt napon jön a nyugdíj áprilisban

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Olyan hír érkezett, amelyre húsz éve nem volt példa Budapesten

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Megérkezett Varga Mihályék döntése

Ha ez igaz, öt év múlva újjászületik a magyar ingatlanállomány
