BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Annak a 214 cégnek sem kell búsulni, amelyek lemaradtak a gyármentő program 18 perces regisztrációjáról

Lehetővé teszi a kormány a pályázat benyújtását azon vállalatok számára is, amelyeknek félbeszakadt a jelentkezése az energiahatékonyságot növelő beruházások támogatására szolgáló gyármentő program keretében - jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2022. november 3. csütörtök, 17:19

A gyármentő programra szerda reggel 7 óra 30 perckor nyílt meg a jelentkezés, de azt mindössze 20 perc után le is kellett zárni. Addig 168 vállalat összesen 200 milliárd forint támogatási igényt jelentett be mintegy 500 milliárd forintnyi beruházáshoz. További 214 társaság szintén megkezdte a regisztrációt, de azt nem tudták befejezni - írja az MTI szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményében.

"Számunkra mindenki, minden Magyarországon működő vállalat, minden magyarországi munkahely fontos" - mondta a közlemény szerint Szijjártó Péter - ezért ez a 214 cég is megkapja a lehetőséget pályázata benyújtására az energiahatékonysági beruházásához.

Az előzetes várakozásoknak megfelelően a legtöbb jelentkezés az élelmiszer- és fémiparból érkezett, illetve a járműgyártásból és a vegyiparból.

Most négy hónap áll rendelkezésére a vállalatoknak, hogy a konkrét beruházásukat bemutatva a konkrét támogatási igényüket benyújtsák - közölte a miniszter. "A magunk részéről gyors döntési folyamatot tudok ígérni, hiszen jelen helyzetben minél korábban jön a támogatás, annál többet ér."

Sima napelem-telepítéshez is jár támogatás

A kormány által első körben 150 milliárd forint értékben meghirdetett program keretében elősegítik a sikerrel pályázó nagyvállalatok energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással. A maximális támogatás hatmilliárd forint.

Azok a cégek pályázhattak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztéssel bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket - írja az MTI

Domokos Erika
Domokos Erika

Ez is érdekelhet