BUX 132855.51 -0,24 %
OTP 41950 0,53 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Itt a magyar Ikea slágerlistája - ennyit hozott egy magyar vásárló

Egy-egy magyar vásárló átlagosan több mint 19 ezer forinttal növelte az Ikea forgalmát. Az online boltból pedig átlagosan 125 ezer forintért rendeltek. A bútorcég elárulta azt is, melyek voltak a legkelendőbb termékek.

2019. január 16. szerda, 07:46

Jelentős növekedést ért el a több mint 1000 embernek munkát adó magyar Ikea: 23,3 százalékkal 75,5 milliárd forintra növelte nettó árbevételét a 2018-as pénzügyi évben.

Vásárlónként közel 20 ezer forint

A három magyarországi áruházat tavaly összesen 6,6 millióan keresték fel, ezen belül összesen 3,7 millióan vásároltak, ami jelentős növekedés az egy évvel korábbi 3,1 millióhoz képest. Átlagosan egy-egy vásárló több mint 19 ezer forintot hagyott a cég áruházaiban, ami 4 százalékos növekedésnek felel meg az előző évi 18 300 forinthoz viszonyítva.

A bútorcég tájékoztatása szerint az Ikea az elmúlt öt pénzügyi évben összesen 82 százalékkal növelte a forgalmát. A bővülésben szerepet volt a 2017 nyarán átadott soroksári áruháznak is.

Slágerlista

Az Ikea ismertette azt is, hogy melyek voltak a legkelendőbb termékei a most zárult pénzügyi évben.

Legnépszerűbb termékek a magyar Ikea-áruházakban
Helyezés Legnépszerűbb termékek bevétel alapján Ár (forint)
1 Hemnes kanapéágy-keret 3 fiókkal 89 900 forint
2 Brimnes 3 ajtós gardrób, fehér 39 990 forint
3 Maximera fiók, közepes, fehér 9 500 forint
4 Brimnes kanapéágy-keret 2 fiókkal, fehér 44 990 forint
5 Pax gardróbváz, fehér 19 000 forint
Forrás: Ikea

Az áruházlánc online boltja 2,5 milliárd forintos árbevételt ért el összesen több mint 460 ezer termék eladásával. Egy-egy online vásárlás átlagos értéke közel 125 ezer forint volt. Az érintett vásárlók fele kérte házhoz a termékeket, a rendelések másik felét az áruházakban vették át. Az online Ikeából leggyakrabban Székesfehérvárról, Budapestről, Dunakesziről, Sopronból, Kecskemétről rendeltek.

Pörög az ételbiznisz

Az áruházak éttermeiben, bisztróiban, kávézóiban, valamint a fánk- és élelmiszer-boltjaiban 3,6 millióan vásároltak tavaly, és átlagosan 1254 forintot költöttek egy-egy alkalommal. A felsorolt egységek forgalma 40 százalékkal 4,5 milliárd forintra nőtt.

A legnépszerűbb ételek közül a  hot dogból 2,3 millió darab kelt el, a húsgolyóból pedig közel 856 ezer adagot adott el az cég.

Idei tervek

A cég 2019-ben áruházi és online szolgáltatásait, főként a csomagküldést, házhoz szállítást és összeszerelést szeretné fejleszteni.

Emellett bevezeti a régiós országokban már működő használtbútor-programot, amelynek lényege, hogy a cég visszaveszi a megunt, már nem használt termékeit, amelyekért cserébe ajándékkártyát ad, amit le lehet vásárolni. A visszavitt, de használható termékeket pedig újból eladja.

Csernátony Csaba
Csernátony Csaba

Ez is érdekelhet