BUX 132476.96 0,33 %
OTP 41250 0,41 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fél áron a Szigetre

Akik sokszor voltak az elmúlt években, az idén fél áron mehetnek a Szigetre, amelynek fő támogatói közé belépett az OTP.

2012. április 24. kedd, 12:22

Azok, akik valamilyen módon igazolni tudják, hogy az elmúlt 19 évben legalább három évben ott voltak a Sziget fesztiválon, a helyszíni heti jegyek árából ötven százalékos kedvezményt kapnak az idei, huszadik rendezvényen - mondta Gerendai Károly, a Sziget alapító-főszervezője.

Ehhez a rendezvény online felületén például egy korábbi fotóval vagy történettel is lehet ezt igazolni. A kedvezmény azt jelenti, hogy 31 500 forint az ottalvós, 27 500 forint a hazamenős bérlet. Az 50 százalékos csökkentést azok is megkaphatják, akik már megvették belépőjüket - a PayPass kártya igénylése díjmentes. Ebből a körből több  ezer vendégre számítanak.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese azt is elmondta, hogy az OTP belépett a Sziget fő támogatói közé, s a bank hosszú távra tervezi ezt a kapcsolatát is, az OTP ugyanis más Sziget-rendezvénynek is támogatója. Kovács üzleti titokra hivatkozva nem árulta el a Napi Gazdaság kérdésre, hogy a hitelintézet mekkora támogatást nyújt a Szigetnek, de a \"rendezvényhez méltó\" támogatásról van szó - fogalmazott a vezérigazgató-helyettes.

Az érintésmentes fizetést az OTP vezette be Magyarországon 2009-ben, s jelenleg száz ezer ilyen kártya működik az OTP ügyfélkörében, az elfogadó helyek száma pedig kétezer.

Hemberger András, a MasterCard Europe regionális üzleti vezetője azt emelte ki, hogy a MasterCard vagy a Maestro PayPass bankkártya a fesztiválokon kívül is használható.

Gerendai azt is elmondta, hogy a tavalyi jól vizsgázott Metapay megoldás is tovább él az idei Szigeten.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet