A Pick 2010 második negyedévében már érezte a válság hatásait a fogyasztói szokások átrendeződése miatt,: a vásárlóerő csökkenése hatására egyre inkább visszaesett a premium termékek iránti kereslet, és teret nyertek az saját márkás termékek, illetve az olcsóbb húsipari kategóriák - mondta Kovács lászló, a cég vezérigazgatója. A társaság adatai szerint a szárazáruk iránti kereslet 8-10 százalékkal esett az elmúlt évben, mérséklődött a felvágottak, fogyasztása, viszont érezhetően növekszik a szalonnák, disznósajtok és vörös áruk értékesítése.
A vállalat a mintegy 10-12 százalékos belföldi árbevételcsökkenés ellenére továbbra is meg tudta őrizni 30 százalékos piaci részesedést, és bár az 58 milliárd forintos 2010-es árbevétele elmaradt a 2009-estől, és szinte minden alapanyag és egyéb költség emelkedett, jó eredményességgel tudta zárni az évet. A belföldi kereslet csökkenését ugyanakkor csak részben tudta ellensúlyozni az exportértékesítés bővülése.
A 2011-es évre a belpiaci értékesítési bázis tartásával, illetve az export növelésével számolnak. Utóbbi érdekében nemrégiben nyitották meg önálló képviseletüket Hongkongban és Szingapúrban, hogy a japán példát követve támogassák a piacra lépésüket.
Számításaik szerint az élősertés-árak mintegy 8 százalékos emelkedése hamarosan beépül a hazai fogyasztói árakba.
