A Napi Gazdaság hétfői számának cikke
Magyarországon a Ratkó-nemzedék nem gyűjtött vagyont, ezért időskori fogyasztásának finanszírozása problémákat vet fel - állapította meg a Tárki a megtakarítási hajlandóság alakulásának demográfiai és társadalmi hátteréről készített elemzésében.
Mint Gál Róbert Iván vezető kutató a Pioneer Alapkezelő által szervezett tájékoztatón kifejtette: Ha egy népes korosztálynak kevesebb gyermeke születik, tagjai többet tudnak dolgozni. Ez az úgynevezett elsődleges demográfiai osztalék jól látszik az 1970-es évek közepétől a Ratkó-nemzedék, majd az 1990-es évek végétől a Ratkó-unokák munkába állásával. Ez a két időszak lett volna alkalmas arra, hogy a lakossági megtakarítások szignifikánsan nőjenek, ezzel biztosítva a kevésbé termékeny (ez az átlagosan 31 éves Ratkó-unokák esetében már szinte ténynek tekinthető) korosztály időskori megélhetését.
Eddig azonban - emelte ki Vízkeleti Sándor, a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója - a lakosság többet fogyasztott, mint amennyit megtermelt, ezért elmaradt a vagyonfelhalmozás. Bár a térségbeli összehasonlításban nem rossz a helyzet, az mégis elgondolkodtató, hogy a háztartások 52 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása, 63 százalék pedig azoknak az aránya, akik a tartalékok hiányában nem tudnának átvészelni egy 3-6 hónapos munkanélküli periódust sem. Gál Róbert szerint mindebből a 2010-es, de különösen a 2030-as évek végére lesznek egészen komoly gondok.
Az öregkori elszegényedés - summázták a beszélgetés résztvevői - a megtakarítások növelésével kerülhető el. A lakosság munkajövedelme közel 300-400 milliárd forinttal emelkedhet 2011-ben az adóváltozások hatására, ami részben teret adhat a megtakarítások növelésének is - mondta Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere. Mint azonban szavaiból is kiderült, 360 ezer forintos bruttó fizetés szükséges a jövedelem reálértékének megőrzéséhez is, a valódi nyertesek aránya pedig 6,36 százalék. A változások következtében keletkező pluszjövedelem ugyanis jelenleg a 4-5 millió forintos éves fizetéssel rendelkezőket hozza kedvezőbb helyzetbe.
Hegedűs szerint éppen ezért át kellene gondolni, hogy az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezőket milyen - nem az adójóváíráson alapuló - eszközökkel lehetne megtakarításra ösztönözni. Vízkeleti szerint a kívánatos irány az lenne, ha a támogatás nem egyedi termékhez, hanem megtakarítási időtávhoz kapcsolódna: minél hosszabb takarékoskodási időszakot vállal a megtakarító, annál több kedvezményhez jut. Az összes hasonló időtávú és költségszintű takarékoskodási formának pedig egyforma elbírálás alá kellene esnie.
