A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
A devizanemenként különböző hitelhányadot meghatározó kormányrendelet (Napi, 2010. február 25.) következő "fázisa" június 11-én lép hatályba. A bankoknak addigra saját belső szabályzatukban kell rögzíteniük, kiknek és milyen feltételekkel nyújtanak kölcsönt, mit vesznek figyelembe jövedelemként, milyen igazolások, nyilatkozatok meglétét teszik kötelezővé.
A belső szabályzatban rögzített feltételek és a hitelképességi vizsgálat alapján alakul ki az egyes személyek úgynevezett hitelezhetőségi limitje. Ha valaki devizában vesz fel hitelt, akkor a banknak csökkentenie kell a hitelezhetőségi limitet. Euróban az egyébként elfogadható szint 80, más devizában mindössze 60 százalékáig adható kölcsön.
A Napi Gazdaság információi szerint több piaci szereplő is abban reménykedik, hogy az új kormány lazít a hatályos kormányrendelet már márciustól hatályos szigorán.
Elsősorban nem is a devizaalapú kölcsönzésnél bevezetett, hanem inkább a forinthitelekre érvényes korlátot tartják túl keménynek.
A most nyáron életbe lépő változás ráadásul a fedezetalapú (jövedelemigazolás nélküli vagy "minimálbéres") finanszírozás teljes eltűnését hozza.
Utóbbi pedig egyes becslések szerint szám szerint a hitelfelvevők ötödét is érinthette.
A bizakodásra az adhat esetleg okot, hogy a Fidesz-KDNP hisz a belső fogyasztás ösztönzésének kedvező hatásában.
A következő kormányt adó pártok programja viszont nem sok fogódzót ad.
Az eddig megismert irat szerint: életben kell tartani a hazai építőanyag-gyártói, tervezői, kivitelezői, ingatlanforgalmazói kapacitásokat, építőanyag-kereskedéseket.
A leendő kormánypárt viszont rögzítette azt is, hogy az építőipar sanyarú helyzetéhez hozzájárult a hitelforrások szűkülése.
A jobb hitelfeltételek pedig (mint azt a 2002-es boom is nagyon jól mutatta) biztosan élénkítik az ingatlanpiacot, bár a megtakarításoknak nem tesznek éppen jót.
A CIB szerint az utóbbi egy évben segítette a lakossági lakáshitelpiacot, hogy csökkent a vagyonátruházási illeték, hamvába holt az ingatlanadó bevezetésének terve, olcsóbbak a lakások, mint korábban, folyamatosan csökken a jegybanki alapkamat és a banki forintkonstrukciók ára is.
Idén az OTP is összességében növekvő keresletre számít a lakáshitelezésben, de - mint óvatosan fogalmaztak - a hitelezésről szóló kormányrendelet (például a nagyobb önerő előírásával) érinti a hozzáférést a kölcsönökhöz.
