BUX 141217.81 1,25 %
OTP 46230 0,57 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A bankadó is apasztotta a Raiffeisen-profitot

A Raiffeisen Bank Rt. első negyedévi eredményét a bankadó és a hálózatbővítés költségei csökkentették. Apadt a betétek összege is, ám ezt a befektetési alapok állománynövekedése bőven ellensúlyozta.

2005. május 24. kedd, 12:06

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

2005 első negyedévében 4,14 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el a Raiffeisen Bank Rt. Ez 13 százalékos visszaesés az egy évvel korábbihoz képest, amit Horváth Krisztina vezérigazgató-helyettes a banki különadónak (ami 580 millió forint befizetést jelentett az első három hónap után), illetve az erőteljes fiókbővítési stratégia miatt 60 százalékkal megugró költségeknek tulajdonít.
A bank ügyfélhiteleinek és -betéteinek nagysága egyaránt 28 százalékkal bővült tavaly március végéhez képest. A múlt év decemberivel összehasonlítva ugyanakkor a betétek összege több mint hárommilliárd forinttal 740,4 milliárdra csökkent, míg a hitelek növekedése mindössze 3,8 százalékos volt, így 874,7 milliárd forintot tettek ki. A betéti oldal rossz eredményét kiválóan ellensúlyozta az, hogy a befektetési alapok állománya az első negyedév alatt több mint 31 milliárd forinttal nőtt, és elérte 76,2 milliárd forintot.

Nagy Nándor László
Nagy Nándor László

Ez is érdekelhet