BUX 140370.28 0,34 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Annus Adrián ügyében kivár a szponzor

Noha az egyéni sportolókat támogató cégek egy része a sportág népszerűsége mellett a versenyző személyiségjegyeire is nagy figyelmet fordít, egy felmérés szerint a nézők a bajnoki címre összpontosítanak.

2004. szeptember 6. hétfő, 08:16

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az olimpián részt vett és sikeres sportolók támogatói a következő hónapokban arathatnák le kitartásuk és befektetéseik gyümölcsét, ám éppen a doppinggyanúba keveredett versenyzők esetében már nem ilyen egyszerű a helyzet. Júniusban Annus Adrián arcával hirdette termékeit a „Gyulaival most ön is elszállhat” szlogent használva a Gyulai Húskombinát Rt., a sportolóval egy évvel ezelőtt kötött szponzori megállapodást a társaság – tudtuk meg Martos Géza vezérigazgatótól. A folytatásról egyelőre nem említett konkrétumokat Martos, mondván, még nem záródott le az olimpiai aranyérmet nyert Annus doppingvizsgálatának ügye. A sportoló és a gyulai társaság kapcsolatát ennek kimenetele határozza meg a jövőben, a vezérigazgató azonban leszögezte, hogy egyelőre semmiképp sem zárkóznak el a további együttműködéstől, bíznak abban, hogy Annus tisztázza magát és érdemeit. Marketingértéke annak a személyiségnek van, aki jó eredményeket ér el, figyel rá a média és a nagyközönség is – tette hozzá Martos.

Az első athéni aranyérmet hozó Nagy Tímea felkészülését támogató KFKI-csoport számára a sportoló a céget is jellemző tehetséget, kitartást és szorgalmat szimbolizálja – hangsúlyozta Jaskó István marketingigazgató. A cégcsoport olimpiai marketingstratégiája is erre az analógiára épült.

A továbbiakról annyit árult el a marketingigazgató, hogy amennyiben Nagy Tímea a jelen keretek között kívánja folytatni pályafutását, lehetőség van szponzorációs tárgyalásra. A mostani támogatási megállapodás jegyében a következő időszakban tendenciózusan nem jelenik meg reklámkampányok fókuszában a vívónő, de példaképként szerepeltetik Nagy Tímeát. Ez elsősorban különböző rendezvényeken való megjelenést jelent.

Hasonló sikereket értek el a Béres Gyógyszergyár Rt. által támogatott sportolók is. A társaság 2003-ban a Magyar Olimpiai Bizottsággal kötött megállapodás értelmében az év elejétől jelentette meg kommunikációjában közvetlenül az olimpiát, valamint Kovács Katalin kajakost és Szécsi Zoltán vízilabdázót. A kommunikáció alapja az az olimpiai felkészülésre is átültethető márkaüzenet volt, miszerint az Actival Max segít használójának a maximális teljesítésben. A Béres olyan sportolókat választott, akik Magyarországon népszerű és figyelemmel követett sportágban tevékenykednek. Az aranyat érő szereplés presztízsértékű a Béres számára és erősíti a támogatott márka hitelességét.

További részletek a NAPI Gazdaság mai számában és itt.

Böröcz Petra
Böröcz Petra

Ez is érdekelhet