BUX 139780.85 0,5 %
OTP 45730 0,46 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A tej ára 40 százalékkal eshet, bezárja üzemét a Sole

A következő hetekben várható árcsökkenéssel együtt a januárihoz képest összesen 40 százalékkal lehet olcsóbb a tej - véli a pásztói üzemének bezárására készülő Sole Hungária vezérigazgatója, aki a cég nyereségének csökkenésére számít az idén.

2004. április 27. kedd, 12:20

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tej fogyasztói ára a következő hetekben 10 százalékkal csökkenhet Gerry Lenihan, a Sole Hungária Rt. vezérigazgatója szerint. Az apadás a januári árhoz képest már 40 százalékos mínuszt jelent - tette hozzá a cégvezető, aki bejelentette, hogy a vállalat árbevétele tavaly 44 milliárd forint volt, ami éves szinten 7 százalékos növekedést jelent. A bővülés volumenben 8 százalékos volt, a nyereség pedig árbevétel arányosan 4 százalék, ami a körülbelül 1,760 milliárd forintnak felel meg. Idén 45-46 milliárdos forgalomra számít a pásztói üzemét idén bezáró Sole, 1,2 milliárdos eredmény mellett.

Tóth Levente László
Tóth Levente László

Ez is érdekelhet