A beruházási költség ugyanis nagyban függ attól, hogy a szolgáltató milyen átviteli technikai kapacitással, illetve telephellyel rendelkezik. Fáy elmondta, hogy amennyiben a jelenlegi kormányzati tervek szerint decemberben kiírják a Tetra-szolgáltatásra vonatkozó pályázatot, úgy az első körben tervezett budapesti hálózatot négy hónapon belül meg lehet valósítani, az országos kiépítéséhez pedig egy év elegendő. A potenciális szolgáltatók között említette Fáy valamennyi távközlési céget, de azok a társaságok is szerepet kaphatnak ebben, akik saját távközlési hálózattal rendelkeznek, például a MÁV vagy az MVM.
