BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Átépítik a Hungaroringet!

Átépítik a Hungaroringet, aminek követekeztében hosszabb lesz például a célegyenes, és a pálya hosszúsága is mintegy 400 méterrel nő meg - mondta Palik László, a Hungaroring Rt. vezérigazgatója.

2003. március 17. hétfő, 13:12

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az egymilliárdos beruházást a vállalat saját erőből, banki hitel igénybevételével finanszírozza, az átépítést a tendernyertes Strabag végzi el. A munkálatok egyik fele júniusban, másik fele pedig július második felében készül majd el.
Bernie Ecclestone videoüzenetében elmondta, a magyar verseny jövője a pálya átépítése nélkül veszélybe került volna. Jánosi Görgy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője pedig annak a reményének adott hangot, hogy a jelenlegi, 2006-ig szóló szerződés lejárta után is rendeznek majd Formula 1-es futamokat hazánkban, hiszen az osztrák futam kiesésével a Magyar Nagydíj lenne az egyetlen futam a térségben. Az állam tehát nem támogatja a mostani beruházást, az idei versenyre is csak mintegy hárommilliárd forintot szánnak, amelyek alapvetően az állam jogdíjas és járulékos költségeit fedezik.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet