A VW piaci tőkeértéke a hagyományos autóipar szubjektív megítélését tükrözi, ami komoly hátrányt jelent számukra a fejlesztéshez szükséges források tőkepiaci előteremtésében - nyilatkozta a Bloombergnek adott interjújában Diess, aki elmondta, hogy 2018-as hivatalba lépésekor nem számolt a tőkepiac és a tőzsde részéről ilyen hátrányos megítéléssel az ágazattal szemben.

Amiatt érzi ezt így, hogy miközben a világ legnagyobb autóipari vállalata, a Volkswagen konszern német konkurenseivel, a Daimler és a BMW vállalatokkal együtt nem igazán tekinthető a tőzsdei befektetők kedvenceinek, az autóipar olyan újdonsült szereplői, mint például az elektromos mobilitás úttörője, az amerikai Tesla nagyságrendekkel kisebb forgalom mellett is utcahosszal megelőzik őket piaci tőkeértékben. Ez pedig nagyon is megnehezíti a hagyományos autóipari vállalatok számára a fejlesztéshez szükséges források bevonását a tőkepiacról - derül ki az MTI összefoglalójából.

A Tesla piaci tőkeértéke a részvény árfolyamának példa nélkül álló emelkedése után mostanra megközelítette a 700 milliárd dollárt, 570 milliárd eurót. A Volkswagen 79 milliárd eurós, a Daimler 61 milliárd eurós, és a BMW 46 milliárd eurós, együttesen 186 milliárd eurós piaci tőkeértéke pedig csak a harmada a Tesla piaci tőkeértékének.

Ehhez képest a Tesla tavaly 500 ezer autót adott el, míg a német autógyártók ennek a sokszorosát. Az éves eladási számok még nem állnak rendelkezésre, de a Volkswagen januártól novemberig 8,3 millió járművet értékesített, a Daimler és a BMW éves értékesítési volumene pedig úgy 2,5 millió autó szokott lenni.

"Minden igyekezetünk ellenére is valójában nehezebb helyzetben vagyunk mint 2018-ban voltunk, amikor átvettem a cég irányítását" - mondta Diess. A vezérigazgató már hivatali idejének a kezdetén a Volkswagen piaci tőkeértékének a növelését tűzte ki egyik céljának. Ennek érdekében kezdte meg a hozzáadottérték-termelés súlypontjának az áthelyezését a szoftver- és fejlett technológiai fejlesztésekre annak érdekében, hogy az Apple, az Amazon és a Google példáját követve mint "fejlett technológiai konszern" a tőzsdei befektetők egyik kedvencévé tegye a céget.

Érdekesség, hogy az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann a múlt héten pedig arról nyilatkozott, hogy az állami támogatást sem tartja jó útnak az autóiparban.

"Nem helyeslem az autóipar további támogatását" - fogalmazott az Audi vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitung lapnak adott interjúban. "A koronavírus-válság megfosztott bennünket teljesen a nyereségünktől. Oké, rendben van. De ezt szinte minden vállalatunk - a gyártókat és a beszállítókat is beleértve - túl fogja élni" - nyilatkozta a vezető.

Nem így viszont a vendéglátóiparban és a rendezvényszervezők esetében, ahol nagyon sok cég végleg kénytelen lesz lehúzni a rolót. "Ez nagyon bánt engem. Ez egyszerűen tragédia. Az, hogy mi elveszítjük forgalmunk tíz százalékát, az nem tragédia. Túltesszük magunkat rajta és minden megy tovább a régiben."

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!