A Mol árfolyama 30 forinttal, 1,03 százalékkal 2874 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,24 százalékkal 11 990 forintra esett, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
Kapcsolódó
A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,95 százalékkal 423 forintra erősödött, forgalma 44,1 millió forint volt.
A Richter-papírok 12 forinttal, 0,24 százalékkal 4968 forintra gyengültek, forgalmuk 588,4 millió forintot ért el.
A BUMIX 4213,33 ponton zárt kedden, ez 7,47 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BUX a romló nemzetközi hangulatban alulteljesített, a vezető részvények közül csak a Magyar Telekom ára nem csökkent. Egyre nőnek a globális kockázatok, részben a brexit körüli, részben az amerikai-kínai kereskedelmi háború okozta bizonytalanság miatt általános kockázatkerülés figyelhető meg a világ piacain, részben ez magyarázza a magyar tőzsde alulteljesítését - mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.
Az európai indexek is elég jelentős mínuszban fejezhetik be a napot. A német DAX index körülbelül fél százalékos, a francia index 0,8 százalékos mínuszban volt délután öt óra előtt. Az amerikai piacok közel 1 százalékos mínuszban nyitottak, délután a Dow Jones index mínusz 1,4 százalékon állt, az S&P 0,9 százalékkal, míg a Nasdaq 1 százalékkal esett.
A forint piacán a vezető elemző szerint kicsit enyhült a nyomás.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná