BUX 134166.73 0,22 %
OTP 42220 1,47 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Újraindul a forgalom a tel-avivi repülőtéren

Izrael vasárnaptól fokozatosan újranyitja légterét, és ismét indulhatnak járatok a tel-avivi Ben Gurion repülőtérről. A hatóságok szerint először korlátozott forgalommal működik majd a reptér, de ha a biztonsági helyzet engedi, tíz napon belül minden, a háború miatt külföldön rekedt izraeli hazatérhet.

2026. március 5. csütörtök, 14:52

Fotó: Getty Images / Alexi J. Rosenfeld

Izrael vasárnaptól fokozatosan megnyitja légterét az induló járatok számára is - jelentette be csütörtökön Miri Regev közlekedési miniszter, aki szerint „ezt lehetővé tették a biztonsági körülmények", a repülőterek fogadtak gépeket, és remélhetőleg vasárnaptól már induló járatok is lesznek - tette hozzá.

„Az első 24 órában óránként egy repülőgép érkezik, de csak kisebbek, maximum kétszáz utassal. Ezután - ha minden rendben lesz - fokozatosan növeljük a forgalmat, és nagyobb gépek is érkezhetnek, vasárnaptól pedig indulhatnak" - mondta a repülőtéri hatóság vezérigazgatója, Saron Kadmi.

A Ben Gurion repülőtér eleinte naponta nyolc-kilencezer utast tud majd fogadni a polgári védelmi parancsnokság külön engedélyével.

„Ha minden a tervek szerint alakul, akkor tíz napon belül mindenki hazatérhet" - mondta Kadmi, a háború miatt külföldön rekedt izraeliekre utalva.

Az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásának megindításakor, szombat reggel lezárták Izrael légterét. Aznap egy nyolc óra hosszáig tartó művelettel mintegy hetven izraeli repülőgépet áttelepítettek közeli európai repülőterekre.

A tel-avivi Ben Gurion repülőtéren szombat óta csak teherszállító gépek szálltak fel és le. Az izraeli teherszállító légitársaság, a Challenge Airlines arról számolt be, hogy kedden négy teherszállító járatot indítottak európai és amerikai célállomásokra, amelyek élelmiszert, mezőgazdasági termékeket, gyógyszereket, technológiai berendezéseket és pótalkatrészeket szállítottak.

Hazafelé tartanak a magyarok: Dubajból gép indult Budapestre
Az iráni konfliktus miatti légtérzár után ismét elindult Dubajból az Emirates budapesti járata. A gép főként az Egyesült Arab Emírségekben tartózkodó vagy ott átszálló magyar utasokat hozza haza, miközben a térségben a légi közlekedés továbbra is erősen korlátozott.
Economx
Economx

Ez is érdekelhet