A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index alig változik a kereskedés kezdetén, Frankfurtban a DAX index 0,1 százalékkal emelkedik, a párizsi CAC-40 index pedig 0,1 százalékkal csökken - számol be az MTI.
Kedden a müncheni ifo gazdaságkutató intézet a decemberi német üzleti hangulatindexet publikálja. Az Eurostat az euróövezet építőipari termelésének októberi alakulásáról tesz közzé statisztikát.
Kapcsolódó
Hétfőn az európai tőzsdék nagy indexnyereséggel zártak az amerikai piacokon az adóreform-törvénycsomag elfogadása előtt megindult erősödést követve. A pán-európai Stoxx 600 index 1,15 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 1,18 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,42 százalékkal erősödött. Frankfurt 1,59 százalék, Párizs 1,33 százalék, London 0,62 százalék nyereséget ért el, Madridban 0,92 százalék, Milánóban 1,32 százalék volt az emelkedés.
Az erősödést a nyersanyagipari részvények vezették, ágazati indexük több mint két százalékkal emelkedett, miután egy befektetési tanácsadó cég megemelte az Anglo American és Glencore bányavállalat részvényének célárfolyamát.
Európában a technológiai részvények is az erősödés élvonalában jártak, ágazati indexük 1,51 százalékkal emelkedett. A technológiai részvényeknek a francia Thales repüléstechnikai vállalat által a Gemalto félvezető áramkör gyártóra tett vételi ajánlat adott erősödő lendületet.
A Thales részvénye több mint nyolc százalékkal, a Gemalto részvénye csaknem hat százalékkal erősödött.
A Brent nyersolaj ára kedden 0,22 százalékkal 63,55 dollárra emelkedett hordónként, a WTI ára pedig 0,30 százalékkal 57,39 dollárra.
A dollár árfolyama csökkent, az arany ára ezzel párhuzamosan emelkedett. Az eurót 0,11 százalékkal jegyezték erősebben 1,1795 dolláron, az arany ára 0,11 százalékkal unciánként 1266,90 dollárra csökkent.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Elszakadt a cérna: Putyin minden békés megoldást dobott, kiadta a végzetes ukázt
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold