Árokszállási Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a szerda esti amerikai kamatdöntő ülésre tekintettel a kivárás jellemezte a nemzetközi piacot.

Ezzel szemben a BUX felülteljesített, köszönhetően annak, hogy a Richter és a Magyar Telekom is eredményes napot zárt.

Budapest Értéktőzsde részvényindexe 1,31 százalékot emelkedett, 64 044,46 ponton fejezte be a kereskedést, a Mol 22 forinttal, 0,76 százalékkal 2910 forintra erősödött. Nőtt az OTP-részvények ára is, 65 forinttal, 0,4 százalékkal 16 450 forintra. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 3,22 százalékkal 769 forintra emelkedett.

A Richter-papírok árfolyama 3,51 százalékkal, azaz 325 forinttal 9585 forintra erősödött, a részvények forgalma 3 milliárd forintot ért el.

BUMIX 2,29 pontos emelkedéssel zárt keddhez képest.

Gyógyszeripari extraprofitadó: reagált a Richter, ennyit kell befizetniük

Még tavaly nyáron úgy volt, hogy a gyógyszergyártóknak nem kell extraprofitadót fizetniük, azonban a mai napra virradóra megváltozott a helyzet. A Magyar Közlönyben tegnap megjelent, Orbán Viktor által jegyzett rendelet gyógyszergyártói extraprofitadót vezetett be, aminek a bevétele a Rezsivédelmi alapba kerül majd.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!