Közép-európai idő szerint este fél nyolc órakor a Dow Jones 18 942,75 ponton állt, 0,40 százalékkal nőtt. A tőzsdén jegyzett legnagyobb amerikai részvénytársaságok S&P 500-as mutatója 0,69 százalékkal, 2197,00 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,76 százalékkal, 5362,09 pontra kúszott fel.
A technológiai szektor almutatója 0,4 százalékkal emelkedett, miután az Apple 1,6 százalékkal, a 6 milliárd dollár értékű sajátrészvény-visszavásárlási programot bejelentő Facebook pedig 3,3 százalékkal drágult.
Az S&P 500 indexet alkotó tizenegy szektor közül azonban a nap nyertese az energetikai szegmens, amelynek almutatója 1,8 százalékkal emelkedett, és ezzel 16 havi magasságba ért. A nagy olajipari vállalatok közül a Chevron és az Exxon árfolyama több mint 1,2 százalékkal ugrott meg.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI több mint 4 százalékkal drágult, miután 11 nap óta először gyengült a dollár. Emellett az a remény is segített, hogy a kőolajkitermelő országok képesek lesznek november végi találkozójukon megállapodni a kitermelés visszafogásáról.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj januári szállításra hordónként (159 liter) 48,86 dollárba került, 2 dollárral, 4,27 százalékkal emelkedett az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára januári szállításra hordónként 1 dollár 87 centtel, 4,03 százalékkal, 48,23 dollárra nőtt.
A dollár 0,04 százalékkal gyengült az euróhoz képest, 1,0593 dolláron jegyezték a közös európai fizetőeszközt a bankközi devizapiacon.
Az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,08 százalékkal, 1209,65 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Tizezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Éles lőszerekkel provokál Kína, gépeket kellett eltéríteni – az amerikai nukleáris ernyő szerepe felértékelődik

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Az USA egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával tárgyalt a 4iG

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Újabb lépéssel ösztönöz a kormány az állampapír-vásárlásra - De mi állhat a döntés mögött?
