Rögtön 5 százalékot meghaladó emelkedéssel honorálta a piac a zárás utáni kereskedésben az amerikai tőzsdei jelentési szezon egyik legjobban várt bejelentését, az  Nvidia első negyedéves számait. A vállalat 26 milliárd dolláros bevételt ért el az első negyedben, ez elképesztő, 262 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, a FactSet elemzői konszenzusa 24,6 milliárd dollárról szólt.

Az adatközpontokból származó bevétel 427 százalékkal, 22,6 milliárd dollárra ugrott, a várt 21,3 milliárd dollár helyett. A  chipgyártó cég 14,9 milliárd dollár nettó nyereséget produkált az időszakban - részvényenként 5,98 dollár - a tavalyi 2 milliárd dollár után, a korrigált profit 6,12 dollár lett részvényenként, ami szintén jelentősen meghaladta az elemzői becslésekben szereplő 5,6 dollárt.

De nem csak az első negyedévben, hanem várhatóan a második negyedévben is jól megy a cégnek. Közlésük szerint árbevételük elérheti a 28 milliárd dollárt (két százalékos hibahatárral), ami szintén magasabb a jelenlegi elemzői becslésekben szereplő 26,7 milliárd dollárnál.

A cég bruttó marzsa 78,9 százalékos volt, ez tavaly ilyenkor még csak 66,8 százalékos volt. Ez persze a második negyedévben várhatóan csökken egy kicsit, 71,5 százalékra. Erre azonban számított a piac a következő generációs chipcsalád, a Blackwell bevezetésével várhatóan nőni fognak átmenetileg a költségek. A rekord magas profitabilitás egyértelműen a mesterséges intelligenciával kapcsolatos alkalmazások miatt a cég fejlett grafikus feldolgozó egységei (GPU-k) iránti megnövekedett keresletnek köszönhető.

Jensen Huang vezérigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a felhőszolgáltatókon túl a generatív mesterséges intelligencia már elterjedt a fogyasztói internetes vállalatok, vállalatokat kiszolgáló cégek, az autóipar és az egészségügyi ügyfelek körében, s ezzel több milliárd dolláros vertikális piacot hozott létre. Colette Kress pénzügyi igazgató rámutatott, a nagy felhőszolgáltatók továbbra is erős növekedést generáltak, ahogy az Nvidia mesterséges intelligenciáját folyamatosan telepítik és növelik.

A 2023 eleje óta 142 dollárról immár 1000 dollár közelébe száguldó részvényárfolyamra reagálva a cég egy a tíz arányú részvényfelaprózást is bejelentett, erre június 6-án kerül majd sor.

Az Nvidia részvényekárfolyama
Az Nvidia részvényekárfolyama
Kép: Economx, stooq.com

A cég vezetői szerint ez elérhetőbbé teszi majd a befektetők számára a részvények vásárlását és megkönnyíti a munkavállalók részvényben történő javadalmazását is. A negyedéves osztalék is emelkedik 150 százalékkal, részvényenként 10 centre. Igaz, aki az elmúlt év sztárpapírjának a vásárlását tervezi, vélhetően nem a mostani  osztalék miatt teszi.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!