Szerdán délelőtt meredeken esni kezdett a forint árfolyama. Az eurót 410, a dollárt 409 fölött jegyezték a devizapiacokon, bár a hajnali órákban még úgy tűnt, tarthatja magát a magyar fizetőeszköz.
Az sem állítja meg a zuhanást, hogy tegnap a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 200 bázisponttal 9,75 százalékosra emelte az alapkamatot, olyan magasra, ahol utoljára 2008 végén állt. A kamatfolyosó széleit szintén 200 bázisponttal megemelte a jegybank rendkívüli ülésén, az egynapos betét kamata 9,25, az egynapos és egy hetes hiteleké 12,25 százalékosra ugrott. Virág Barnabás MNB-alelnök emellett hangsúlyozta, hogy a jegybank kész határozott lépésekre annak érdekében, hogy megállítsa az inflációt, amelynek egyik hajtóereje a gyenge forint, és már holnap is tovább emelheti az egyhetes betéti tenderen a kamatokat, amelyekhez amint lehet, felzárkózik az alapkamat is.
A szakértők szerint ennyi nem elég a forintnak
"A tegnapi jegybanki lépések, illetve a dollár jelentős mozgásának köszönhetően komoly napon belüli mozgást láthattunk az euró-forint árfolyamában, de összességében nem változott a kép. Meghatározó ellenállási szintek 410 felett, illetve 417 alatt húzódnak, míg komolyabb támasz a 398,50-400,00-as zóna. A rövid távú technikai kép továbbra is az emelkedés felé mutat" - közölte az Equilor.
"Nagy mozgásokat produkált tegnap is a forint, a dollár tovább erősödött, így egy hajszálnyira került a paritástól az euró/dollár árfolyama. Közel 415 forintig is eljutott napközben az euró/forint árfolyama, azonban egyelőre az éles emelkedést produkáló trendcsatornában maradt továbbra is az árfolyam. Az MNB kamatemelése, illetve Virág Barnabás szavai némileg fékezni tudták a forint gyengülését és napközben a 414 feletti szintekről a 406 forintos szint közelébe erősödött a forint az euróval szemben. Ma reggel 408 felett jár az euró árfolyama, így a 400 forintos szintek letörése továbbra is túl nagy akadálynak bizonyul, valamint a dollár erősödés is negatív hatást jelent a forintra nézve" - tette ehhez hozzá a KBC Securities.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)