Sikeres hatást váltott ki a kormány és a jegybank közötti elmúlt napokban történt adok-kapok, a forint ennek hatására éves mélypontja közelébe gyengült az euróval szemben. Sőt, jelezvén hogy a történet magyar specifikus és nem pedig régiós fejlemény következménye, a forint a zlotyval szemben soha nem látott mélypontra került.
A Financial Times egy a helyzetről készült elemzésében rámutat, a két közép-európai ország az elmúlt hónapokban merőben eltérő utat járt be. Magyarország vitákba keveredett nemzetközi partnereivel, például az EU-val és más NATO-tagállamokkal, míg a kormány és a központi bank között egyre nagyobbak a feszültségek. Eközben az Európai Bizottság megkezdte Lengyelország 137 milliárd eurónyi befagyasztott uniós forrásának felszabadítását, miután a közelmúltban úgy döntött, hogy Varsó határozott erőfeszítéseket tett a jogállamiság helyreállítása érdekében.
A forint az elmúlt hat hónapban 6 százalékkal esett a zlotyval szemben, és ezzel ért valaha mért legalacsonyabb szintjére. Az Európai Központi Bank múlt héten szólította fel a magyar kormányt, hogy tartsa tiszteletben az MNB függetlenségét, egy nappal később az MNB pedig 100 bázisponttal, ö százalékra csökkentette az alapkamatot.
A kamatcsökkentés tovább csökkentette a két ország hitelfelvételi költségei közötti különbséget. Lengyelországban az alapkamatot 5,75 százalékon tartják az októberi parlamenti választások óta, amelyek Donald Tuskot, az Európai Tanács korábbi elnökét juttatták vissza hivatalába.
-A forint kamatelőnye olvad, míg a zlotyé stabil – kommentálta a helyzetet Virovácz Péter, az ING elemzője.
A feszültség csütörtökön fokozódott amikor Matolcsy György jegybankelnök azt mondta, hogy a magyar kormány jelentős támadást tervez a bank függetlensége ellen, és hogy a kormány gazdaságélénkítő politikája kudarcra van ítélve- írja a lap.
A kormány gyorsabb kamatcsökkentést sürgetett, s eközben törvényjavaslatot terjesztett elő, amely lehetővé tenné számára, hogy szigorúbb ellenőrzést gyakoroljon a központi bank működése felett, bár a monetáris politika felett nem. A Matolcsy és az Orbán-kabinet tagjai közötti növekvő ellenségeskedés is hozzájárult ahhoz, hogy sok befektető úgy látja, hogy a központi bankot a kormány befolyásolási kísérletei célba vették.
Eközben Lengyelországban a központi bank vonakodott a kamatcsökkentéstől, és az elemzők arra számítanak, hogy a következő kamatcsökkentésre az idei harmadik vagy negyedik negyedévben kerül sor - ha egyáltalán sor kerül rá. A döntéshozók a középtávú inflációs kockázatokra helyezték át a hangsúlyt, kiemelve a szűk munkaerőpiac, a robusztus bérnövekedés és az expanzív költségvetési politika veszélyeit.
A zloty az elmúlt egy évben az egyik legjobban teljesítő fő valuta volt világszerte, 9,5 százalékkal erősödött a dollárral szemben. A forint a 10 legrosszabbul teljesítő deviza között volt, 3,9 százalékkal csökkent értékelődött le a zöldhasúval szemben.
Az osztrák Erste Bank elemzői is a fent említett két okot látják a forint múlt héten tapasztalt alulteljesítése mögött. A kamatvágást és a kormány és a jegybank között kiélesedő konfliktust.
Eközben fontos tényezőt jelentenek az uniós források is, amelyek Lengyelországba áramlanak, míg Magyarországnak még többet kell tennie ahhoz, hogy teljes hozzáférést kapjon ezekhez. A piac arra számít, hogy a Brüsszelből felszabaduló források legalább egy részét zlotyra váltják majd.
![](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202403/orig/image1709559518.jpg/900/)
A zloty forinttal szembeni árfolyama február elején törte át 89,5-es csúcsát, amelyet előtte utoljára 2022 decemberében állított be. A ma reggeli kereskedésben már 91,5 felett járt az árfolyam. 14 évvel ezelőtt 69 forint volt egy zloty, ami annyit tesz, hogy 2010 márciusa óta mintegy 32 százalékkal értékelődött le a magyar fizetőeszköz a lengyelhez képest.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)