A londoni FTSE-100 index 0,04 százalékos gyengüléssel 6804 ponton, a párizsi CAC-40 index 0,29 százalékos csökkenéssel 4428 ponton, a frankfurti DAX-30 index 0,09 százalékos erősödéssel 9659 ponton fejezte be a napot.
A londoni tőzsdén az olajipari cégek részvényárfolyamai csökkentek, mert újabb mélypontot ért el az olaj ára a nemzetközi piacokon, így romlanak a cégek pénzügyi kilátásai. Ezt a negatív hatást kissé ellensúlyozták egyes vállalati felvásárlásokról szóló hírek, a SABMiller árfolyama 9,8 százalékkal nőtt miután elterjedt, hogy az Anheuser-Busch InBev megveheti a vállalatot.
Párizsban az Air Franc-KLM csoport részvényárfolyama 3,3 százalékot csökkent és 8,26 euróra esett, miután a légitársaság bejelentette, hogy nagy sztrájkra kell számítani a napokban. A párizsi hangulat részben átterjedt Frankfurtba is, ott a Lufthansa részvényárfolyama 1,37 százalékkal csökkent, de a DAX még így is erősödéssel fejezete be a napot.
A hét hátralevő részében a két legfontosabb esemény az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kétnapos, kedd-szerdai kamatdöntő ülése lesz, de talán még ennél is nagyobb hatása lehet a csütörtöki skóciai népszavazásnak, amelyben arról döntenek, hogy Skócia továbbra is része maradjon-e Nagy-Britanniának.
Előző pénteken a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,11 százalékos javulással 6806,96 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 0,41 százalékos mínusszal 9651,13 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 0,02 százalékkal 4441,70 pontra erősödött.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Itt az újabb mérföldkő az állampapíroknál: jöhet a kamatcsökkentés is?
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Erős üzenetet kapott Orbán Viktor Brüsszelből, azonnal lépnie kell
Nagy bejelentést tett a Mercedes, ami a kecskeméti gyárat is érinti
Forradalmat indít az Apple, egész pályás letámadás jön márciusban
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Gigabírságot kapott az egyik népszerű pornószolgáltató
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van