Főként a nemzetközi események mozgatták csütörtökön is az euró forintjegyzését. Reggel 289,40-nél indult a nap, de a piac a jelek szerint túlzásnak minősítette a 290 alatti szinteket, így az elmúlt napok erősödése után elkezdett korrigálni a forint - tájékoztatott Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank üzletkötője.
Az euró/dollárnak sem volt nyugodt napja: arra a hírre, hogy Kína nagyobb szerepet vállalna az EFSF-ben, látványos erősödésel reagált a közös deviza, majd Angela Merkel német kancellár szavaira, amellyel a kedélyeket igyekezett hűteni, irányt váltott. A keresztárfolyam 1,31 alá omolva érte el napi minimumát, de ezt megelőzően járt 1,32-nél is.
Visszatérve az euró/forint devizapárra, a 293 feletti szintekről kora délután csorgott le, amiben segített az is, hogy a tengerentúli részvényindexek emelkedésbe fordultak.
Fél öt tájban az árfolyam 291,50-nél járt, a dollár egységét 221,75, a svájci frankét 242, az angol fontét 350,75 forinton jegyezték, 100 japán jen 291,10 forintot ért, az EUR/USD 1,3170 környékén forgott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ukrajna mellé állt Orbán fő szövetségese – kék-sárga zászlókkal borítják be a minisztériumokat
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Kompenzációt kapnak a pedagógusok, még a választás előtt elutalják
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Erre várt a Karmelita? Ennyibe kerülnek a nyugdíjasok, rekordpénzt adtak a magyarok a kormánynak
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Biztonsági őrökkel vitték ki az ellenőröket a fővárosi cégtől – Vitézy szerint valamit nagyon el akartak tüntetni
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe