A szerdai kereskedést 8197 ponton fejezte be a frankfurti tőzsde DAX indexe, ez 0,4 százalékkal maradt el a keddi záróértéktől, ugyanekkora gyengüléssel zárt a londoni FTSE-100 is. 0,6 százalékot bukott a kereskedés végére a párizsi CAC-40 index, míg az eurózóna perifériáján a milánói börze 0,9 százalékkal, a madridi tőzsde pedig egy százalékkal esett vissza.
Csendes kereskedés jellemezte a nemzetközi piacokat, a szereplők a magyar idő szerint este nyolckor megjelenő Fed-közleményre és az azt követő sajtótájékoztatóra várnak miután az utóbbi hetekben felerősödtek a kötvényprogram leállításával kapcsolatos félelmek. A program visszafogása elsősorban a feltörekvő piacokra lenne negatív hatással.
Európa egyik vesztese a svéd Nordea Bank volt, mely 4,7 százalékot bukott miután az állam eladta részesedésének majdnem felét, így 13,4 százalékról 7 százalékra csökken a tulajdoni hányad. Nagyot esett Londonban az Agrekko, a cég a UBS leminősítésének köszönhette 5,25 százalékos zuhanását. Szintén a brit fővárosban gyengültek 1,75 százalékkal a BT Group papírjai miután a társaság bejelentette, hogy távozik a vezérigazgató. A francia piacon a Total volt a nap egyik vesztese, az olajtársaság 0,6 százalékkal lett olcsóbb.
Az amerikai piacon talán még nagyobb a kivárás, lapzártánkkor a Dow Jones index 0,15 százalékos lecsorgásban volt, a S&P 500 0,2 százalékkal állt keddi értéke alatt, akárcsak a technológiai szektor Nasdaq indexe.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
„Ez lehetetlen!” - üzente az Európai Tanács elnökének Orbán Viktor
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos büntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával