Az Európai Központi Bank 10 napon belül új iránymutatást készül kiadni az eurózóna gazdaságának helyreállítását célzó élénkítő programjával kapcsolatban. Ezek várhatóan olyan intézkedésekről szólnak majd, amelyet az EKB a most futó rendkívüli kötvényvásárlási programjainak kifutását követően alkalmaz majd - mondta Christine Lagarde a Bloomberg TV-nek adott hétvégi interjújában.

Az EKB monetáris döntéshozó testületének eddig a befektetők által elég unalmasnak várt július 22-i ülése a jelek szerint mégiscsak izgalmas dolgok történhetnek, Lagarde elmondása szerint érdekes változásokról hoznak majd döntést. Az EKB egyébként nemrég már amúgy is finomhangolta politikáját, a napokban jelentették be, hogy inflációs céljukat 2 százalékra emelték azzal a kikötéssel, hogy azt is engednék, a pénzromlás üteme átmenetileg meghaladja ezt a szintet.

A következő ülés fontos lesz. Lagarde szerint a banknak demonstrálnia kell: kitartóan ragaszkodik korábban megfogalmazott céljaihoz, ezért a korábbi iránymutatásaikat szinte biztos, hogy felülvizsgálják majd. A Bloomberg kommentárja szerint a piac az EKB a múlt héten túlságosan is hamar hozott döntést stratégiájának felülvizsgálatáról, s a piacon komoly spekulációk indultak azzal kapcsolatban, miként reagál majd a jegybank a gazdasági növekedés beindulására. Fontos változás volt, hogy a monetáris politika alakításakor ezentúl figyelembe veszik annak hatásait a klímaváltozásra, illetve a lakhatási költségek fokozottabb figyelembevételének szándéka is.

Mi lesz a programmal? 

Lagarde arra számít, hogy a jelenlegi 1,85 billió eurós kötvényvásárlási program legalább 2022 márciusáig fut majd, s ezután az fokozatosan átalakulhat majd a támogatás egy másik formába., anélkül, hogy felszámolnák azt. Egyelőre nem volt hajlandó arról, beszélni, hogy mikor kellene visszavonni a rendkívüli programot. Ennek oka, hogy csak nagyon óvatosan tud optimista lenni a gazdasági fellendüléssel kapcsolatban, a koronavírus delta variánsának gyors terjedése komoly fenyegetést jelent a normális élethez való visszatérésekre tett erőfeszítésekre. Az infláció megugrását ő is átmenetinek látja, amivel nincs egyedül. A világ gyakorlatilag összes vezető jegybankára ezt igyekszik sulykolni, nehogy az elszaladó inflációs várakozások miatt legyenek kénytelenek idő előtt kamatot emelni.

Rugalmasnak kell maradnunk és nem kelthetünk olyan várakozásokat, amelyek szerint a monetáris stimulus visszavonása már a következő hetekben, esetleg hónapokban várható - mondta a jegybankelnök.

Az EKB hozzáállása ugyanakkor némileg különbözik a többi nagy jegybankétól. Az amerikai Fed legutóbbi ülését követően napvilágot látott információk szerint ott már komoly vita folyik a rendkívüli monetáris ösztönzőprogramok leállításáról, sőt, már az első kamatemelések időpontjára is érkeztek utalások. A Bank of Englandtól is azt várja a piac, hogy már jövőre megkezdi a kamatemelést. Az EKB hangvétele ehhez képest sokkal lazábbnak tűnik. Igaz, az elmúlt napokban már érkeztek hírek arról, hogy a Fedben is vannak olyanok, akik komolyabban elkezdtek aggódni a delta variáns globális terjedése és annak gazdaságra gyakorolt negatív hatásai miatt.

Az EKB 25 tagú kormányzótanácsa júniusban arról állapodott meg, hogy rendkívüli kötvényvásárlási programjukat emelt szinten futtatják még ebben a negyedévben. Igaz, voltak olyan tanácstagok, akik szerint nem várható annak március utáni folytatása. Lagarde szerint most a legsürgetőbb feladatok egyike az, hogy felülvizsgálják különböző programjaikat, amelyek még a régi iránymutatás alapján lettek hangolva, azaz a 2 százalék alatti inflációs cél elérését célozták.

A klímacélokkal kapcsolatban elmondta, szerinte fontos lenne, hogy az országok vezetői megállapodjanak széndioxid kibocsátás egységes árazásáról. Az EKB a maga részéről annyiban tudja segíteni a klímacélok elérését, hogy több zöld kötvényt vásárol, amennyiben azokból megfelelő mennyiségű kerül kibocsátásra. Ugyanakkor nem érzi azt, hogy az EKB-nak az államkötvények vásárlása és tartása során is mérlegelnie kellene a klímacélokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!