A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 1487,49 pontos, 2,94 százalékos csökkenéssel, 49 083,56 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Az Equilor elemzője szerint a karácsony előtti napokra jellemző eseménytelen kereskedésnek vetett véget a miniszterelnök délutáni bejelentése. A jelzáloghitel-kamatok rögzítésének hírére az OTP zuhanni kezdett, ami más kibocsátókat is meggyengített - tette hozzá Bosnyák Zsolt. Az erőteljes állami beavatkozások rendszerint rontják a befektetői hangulatot, ennek megfelelően a BÉT is alulteljesített a nyugati részvénypiacokhoz képest. Az intézkedés ugyanakkor mentesíti a lakosságot az alapkamat változásának következményeitől, így a jegybank várhatóan folytatni fogja az emelési ciklust - véli az elemző.
Kapcsolódó
A Mol 30 forinttal, 1,23 százalékkal 2470 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 1280 forinttal, 7,58 százalékkal 15 600 forintra csökkent, forgalmuk 21,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,23 százalékkal 412 forintra nőtt, forgalma 87,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,04 százalékkal 8605 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 4197,58 ponton zárt szerdán, ez 23,08 pontos, 0,55 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban