A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a keddi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, Európában kedvező volt a befektetői hangulat, a tengerentúlon az Alphabet árfolyamának emelkedése hajtja felfelé a technológiai részvényeket.
A BÉT alacsony forgalomban emelkedett, a Telekom részvényeiben folytatódott a profitrealizáció, a Mol jegyzése kismértékben esett az alacsonyabb olajárak hatására
– tette hozzá.
- A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2888 forintra gyengült, 914,2 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 250 forinttal, 0,84 százalékkal 30 100 forintra erősödött, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 0,53 százalékkal 1892 forintra esett, forgalma 915,4 millió forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,58 százalékkal 10 330 forintra csökkent, a részvények forgalma 961,9 millió forintot ért el.
- A BUMIX 9197,58 ponton zárt szerdán, ez 74,16 pontos, 0,81 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban