A gyorsjelentés fontosabb részletei:

- a társaság nettó kamatbevétele a negyedik negyedévben 42%-kal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, a teljes éves visszaesés pedig 29%-os volt,

- bár a negyedik negyedév magas, 3,7 milliárd forintos hitelezési értékvesztést hozott, a 2015-ös teljes hitelezési értékvesztés mindössze ötöde az egy évvel korábbinak,

- a nem teljesítő hitelek aránya (NPL-ráta) az egy évvel korábbi 20,2%-ról 14,7%-ra csökkent az FHB-nál,

- bár a saját hitelállomány 12%-kal apadt egy év alatt, a lakossági hitelfolyósítások 20,2 milliárd forintos volumene 22%-kal, a vállalati kihelyezések közel 44 milliárd forintos összege pedig 31%-kal haladta meg tavaly az előző évit,

- a postán értékesített számlák száma a 2014. év végi 24 ezer darabról szeptember végére 52,7 ezerre, több mint duplájára nőtt, a bankcsoportnál elhelyezett megtakarítások teljes nagysága pedig egy év alatt közel 20%-kal, több mint 127 milliárd forinttal gyarapodott,

-a konszolidációba bevont Diófa Alapkezelő 737,5 millió forintos profitot ért el tavaly, a társult vállalkozások pedig összesen 639 millió forintos bevételt hoztak az FHB-nak 2015-ben, ebből a Magyar Takarék Befektetési Zrt. és befektetései 598 millió forintos eredményt, a DB Faktorház 139 millió forintos arányos nyereséget, a Magyar Posta Befektetési Szolgáltatás pedig 143 millió forintos veszteséget hozott.

További részletek a Portfolion.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!