Gyengült kedden a forint a jegybanki kamatdöntést követően a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 100 bázisponttal 9,00 százalékra csökkentette az alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke online háttérbeszélgetésen elmondta, hogy az alapkamat-csökkentés ütemének átmeneti felgyorsítását az alacsonyabb infláció és az ország kockázati megítélésének kedvező alakulása tette lehetővé. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árstabilitás fenntartható eléréséhez továbbra is fegyelmezett és stabilitásorientált monetáris politikára van szükség.
Az eurót este hat órakor 390,90 forinton jegyezték a kora reggeli 389,38 forint után. A dollár jegyzése 360,21 forintra ment fel 358,80 forintról, a svájci franké pedig 409,72 forintra 407,84-ről.
Az euró jegyzése nap közben 390,99 forinton elérte idei csúcspontját. A dollár idei legmagasabb jegyzése 363,64 forint volt február 14-én, a svájci franké pedig 418,53 forinton január 30-án.
Kedd esti jegyzésén a forint két százalékkal áll gyengébben az év eleji kezdésnél az euróval, 3,7 százalékkal gyengébben a dollárral és 0,7 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)