A javulás elsősorban annak köszönhető, hogy a futómű üzletág termékei iránt a külpiacokon jelentősen növekedett a kereslet: Amerikában 51 százalékkal, Európában 5,7, a FÁK-országokban 207 százalékkal magasabb bevételt könyvelhetett el a cég, mint egy évvel korábban. Bár a többi üzletág is valamelyest növelni tudta forgalmát, a húzóerőt egyértelműen a futómű jelentette, ennek köszönhető a teljes árbevétel 2,6 milliárd forintos, 16 százalékos emelkedése.

A cég szigorú kontroll alatt tartotta költségeit, azok csak bő 6 százalékkal nőttek, így az üzemi eredmény 100 millió forintról 750 millió forint közelébe emelkedett. A pénzügyi eredmény most egyik irányba sem lendítette el számottevően a teljesítményt, így a társaság 860 milliós adózott eredménnyel örvendeztette meg a részvényeseket. A többségi állami tulajdonban lévő vállalat hitelállományát is csökkenteni tudta, az első három hónapban 2,1 milliárd forintot törlesztett, így már "csak" 11,3 milliárddal tartozik a Rába hitelezőinek.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!