Kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá hétfőn a 4iG az Israel Aerospace Industriesszel (IAI) a szintén izraeli SpaceCom kötvényadósságának rendezésére, és közösen benyújtották kétoldalú adósságrendezési javaslatukat a SpaceCom hitelezői számára.
Ez a cég onnan ismert, hogy AMOS műholdrendszereket üzemeltet és fejlesz, részvényeit az izraeli tőzsdén jegyzik.
A közösen kidolgozott javaslat célja, hogy lezárja az évek óta húzódó adósságrendezési folyamatot, stabilizálva ezzel a SpaceCom működését és tőkepiaci helyzetét.
A javaslat értelmében az izraeli állami tulajdonú IAI többségi, 80 százalékos tulajdonrészt szerezne a SpaceComban, míg a 4iG megtartaná meglévő 20 százalékos részvénycsomagját. A pénzügyi terv részeként a felek összesen 12 millió dollár összegű, 10 százalékos kamatozású, 2035-ig lejáró alárendelt részvényesi hitelt nyújtanának a SpaceCom részére tulajdoni arányuknak megfelelően, amelyből a 4iG 2,4 millió dollár kötelezettséget vállal.
Az adósságrendezési javaslat elfogadása majd végrehajtása után a SpaceCom lenne az első olyan közös vállalat, ahol a 4iG a nemzetközileg elismert, Izrael legnagyobb űr- és védelmi ipari vállalatának stratégiai partnerévé válhatna.
A lejárt kötvényekkel rendelkező tulajdonosok a társaság készpénzállományából (206 millió dollár), továbbá a SpaceCom által kibocsátásra kerülő új kötvények kibocsátásából (150 millió dollár) és a két társaság által biztosított tőkeinjekcióból összesen körülbelül 368 millió dollár kifizetésben részesülnének, 20 millió dollár pedig a társaság számláján maradna a zavartalan működés feltételeinek biztosítása érdekében. Amennyiben a jelenlegi kötvénytulajdonosok elfogadják a javaslatot, úgy le kell mondaniuk a fennmaradó követeléseikről, beleértve a késedelmi kamatokat is. A tranzakciót követően a SpaceCom zártkörű részvénytársasággá, a 4iG és az IAI közösvállalatává válik és többségi tulajdonosán keresztül közvetetten az izraeli állam tulajdonában kerül. Ez komoly nemzetközi presztízst, szakmai elismerést jelentene a 4iG csoport és így a magyar űrtechnológiai szektor számára, mely így a globális űripari és védelmi ökoszisztéma aktív szereplőjévé válhat.
A 4iG már két alkalommal is javaslatot tett a SpaceCom adósságának rendezésére. A legutóbbi kísérlet során a kötvénytulajdonosok ugyan elfogadták az adósságrendezési javaslatot, azonban annak zárásához szükséges feltételek a végső határidőig nem teljesültek.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban