A vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a befektetők rendkívül optimistán ítélik meg a magyar eszközöket, a lengyel papírok helyett a magyar részvények felé fordultak, részben emiatt igen jól teljesített az OTP csütörtökön. Az OTP árfolyamának emelkedésében az is szerepet játszott, hogy az európai bankrészvények megítélése általában is javult. A folyamat mögött az húzódik meg, hogy az olasz bankszövetség úgy döntött, betétbiztosítás formájában támogatást nyújt a nehéz helyzetbe jutott olasz kisbankok számára, azaz az olasz bankszövetség nem hagyja bedőlni ezeket a pénzintézeteket. Ez a tény pozitívan hatott az egész európai bankrendszer megítélésére - magyarázta Kiss Mónika.
A Mol 0,7 százalékkal 16 300 forintra erősödött 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 2,9 százalékkal 7223 forintra drágult 9,2 milliárd forintos forgalomban. A Richter-papírok 2,7 százalékos rally után 5600 forintra emelkedtek, a részvények forgalma 3,7 milliárd forintot ért el. A Magyar Telekom árfolyama 0,9 százalékkal 471 forintra emelkedett, forgalma 408,8 millió forint volt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Padlófék a rákkutatásban: sötét jövő vár a magyar betegekre
Rejtett büntetés: nem fizeti ki az Orbán-kormány minden kórház teljes adósságát
Négy napig védtelenül hevertek az ukrán milliárdok – nagyon csúnya ügy körvonalazódik
Milliárdok égtek el Nyergesújfalun: menekül az LG Chem, és most jön az igazi pofon
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Váratlan fordulat a boltokban: hirtelen olcsóbb lehet a kávé
Puzsérék nagy dobásra készülnek: Azahriah is színpadra áll a rendszerbontó koncerten
Zelenszkij hiába kiált zsarolást: az iráni rezsim „nyithatja meg” újra a Barátság vezetéket - mutatjuk a tervet!
Nukleáris riadó: lövedék csapódott Irán atomerőművébe