Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója tegnap éles hátraarcot mutatott be a bitcoin támogatottságát illetően. Bejelentette ugyanis, hogy az autógyártó cég felfüggeszti terveit a kriptodeviza autóvásárláskor történő elfogadásával kapcsolatban. A nagy pálfordulást véleményében az okozta, hogy ráébredt, komoly környezetvédelmi aggályokat vet fel a kriptodevizában végrehajtott tranzakciók érvényesítésének komoly energiaszükséglete. Szerinte emiatt szélesebb körben újra kellene gondolni a bitcoin fizetőeszközként történő elfogadását a vállalatok részéről.

Musk korábban komoly kritikákkal kellett szembesüljön az ESG elveket komolyan vevő befektetők részéről (ezen elvek szerint az adott befektetések környezeti, társadalmi és felelős irányítási hatásait és hátterét is figyelembe kell venni). A Tesla vezér feltétlen rajongása a kriptodevizák iránt nem vette figyelembe azt, hogy azok komoly energiaigénye és ennek megfelelően káros környezeti hatásai pont ellene ellentétesek azzal az imázzsal, amit az elektromos autókat gyártó cég alakított ki magáról. Az elektromos autók vásárlására ugyanis pont azzal akarják rávenni az embereket, hogy azok sokkal környezetbarátabbak a belső égésű motorokat használó társaiknál - emlékeztet a Financial Times.

Emlékezetes, hogy februárban egy nap alatt ugrott a bitcoin árfolyama 15 százalékot, amikor a Tesla bejelentette, a cég  felesleges pénzeszközeiből összesen 1,5 milliárd dollárt fordított arra, hogy vásároljon a kriptodevizából és azt tervezi, hogy a jövőben elfogadja azt fizetőeszközként autói eladásakor. A hírt sokan úgy értelmezték, hogy ezzel komoly lökést kap a bitcoin szélesebb körű elfogadása a vállalatok körében, s nagyon sok cégnél indult el a gondolkodás arról, használják-e azt a jövőben a tranzakcióikhoz.

A szerdán megjelent, a Twitteren publikált közleményben Musk azt írta, aggódnak amiatt, hogy a bitcoin bányászathoz és tranzakciókhoz egyre gyorsuló ütemben használnak fel fosszilis energiahordozókból származó energiát. Elsősorban a szénről van szó, amely mindegyik közül a legszennyezőbb. Emiatt a Tesla olyan kriptodevizát keres, amelynek energiafelhasználása tranzakciókként kevesebb, mint a bitcoin felhasználásának 1 százaléka.Ez utóbbi megjegyzés felpörgetheti a keresletet más, energiakímélőbb kriptodevizák iránt. Az Ether esetében annak kibocsátói nemrég jelentették be például, hogy az eddig használtnál energia-hatékonyabb módszerekre szeretnének átállni a tranzakciók elszámolásakor.

Mit kezd majd a cég a jelentős bitcoin készletével?

Musk eközben a jelek szerint arra is ígéretet tett, hogy a Tesla nem tervez a jövőben aktív kereskedést a bitcoinnal a cég profitjának növelése érdekében. A cég múlt hónapban eléggé meglepte befektetőit, amikor közölte, a korábban megvett bitcoinok egy részét már el is adta, s ezen 101 millió dollárnyi profitot csinált néhány hét alatt. Ez, a szennyezési kvóták eladásával együtt ellensúlyozni tudta ez első negyedévben az autógyártáson keletkezett veszteségeket. Mint mondta, nem adnak el egy darab bitcoint sem. Ugyanakkor ezzel a kijelentésével eléggé homályban hagyta, hogy mit kezd majd a cég a jelentős bitcoin készletével.

A bitcoin befektetőinek nagy pofon volt ez a bejelentés, csütörtök délelőttre 11 százalékkal zuhant, de hajnalban 16 százaléknál nagyobb mínuszban is járt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!