A szerdai nyitás után 8193 pontig emelkedett a frankfurti tőzsde DAX indexe, ez 0,1 százalékkal volt magasabb a keddi záróértéknél. A londoni FTSE index közben szintén 0,1 százalékot javított, míg a párizsi CAC-40 0,35 százalékkal erősödött. 0,4 százalékos pluszban kezdett az olasz FTSE MIB, míg a madridi tőzsde IBEX 35 indexe 0,3 százalékos mínusszal kezdett.
A vezető európai cégek közül a nap nyertese eddig a belga Delhaize áruházlánc, melynek papírjai 2,7 százalékkal drágultak az első negyedéves eredmények megjelenése után. A másik oldalon a csalódást keltő számokról beszámoló brit Standard Chartered áll, mely 4,5 százalékos eséssel indította a napot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama