A részvénypiac összforgalma 64,320 milliárd forintról 89,737 milliárd forintra nőtt egy hét alatt. A vezető részvények vegyesen teljesítettek – írja az MTI. 

BUX csökkenéssel kezdte a hetet, ennek ellenére nem teljesített rosszul, mert az európai tőzsdeindexek jóval nagyobbat estek. A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Keddre a BÉT enyhe növekedésbe fordult át, a nyugati tőzsdéket közben továbbra is a kivárás jellemezte.

Szerdán a bizonytalanság ismét visszaeséshez vezetett, a BUX ismételt csökkenése mögött ezúttal egyértelműen az OTP gyengülése állt, vélhetően néhány nagybefektető dobta piacra a részvényeit.

Szerda este végül megjelent az amerikai kamatdöntésről szóló hír, amely alapján további monetáris szigorra lehet számítani az Egyesült Államokban.

A bejelentést kedvezőtlenül fogadták a nyugati tőzsdék, csütörtökön belföldön az is fokozta a piaci feszültséget, hogy a pénzügyminiszter a bankszektor adóterheinek növelését említette.

A kereskedés a hét utolsó napjára se lendült föl, a BUX pénteken is csökkenéssel zárt. A részvénypiacot továbbra is a kormányzati bejelentések mozgatták, a hét utolsó kereskedési napján a költségvetési hiány esetleges növekedése miatt nyugtalankodhattak a befektetők.

A héten a legnagyobb mértékben, 12,59 százalékkal, 1850 forinttal az OTP gyengült, heti forgalma meghaladta a 70 milliárd forintot.

Richter árfolyama a múlt hetivel azonos szinten, 9200 forinton állt meg a pénteki zárásra, 6,3 milliárd forintos forgalom mellett.

Mol 0,87 százalékos, 24 forintos erősödéssel, 2786 forintig jutott, több mint 7 milliárd forintos forgalomban.

Magyar Telekom 1,52 százalékkal, 8 forinttal emelkedve, 533 forinton fejezte be a hetet, forgalma megközelítette a 3 milliárd forintot.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1,47 százalékkal, 70,47 ponttal nőtt, 3,37 milliárd forintos összforgalomban.

 

Fontos szintek estek el az OTP árfolyamában

A pénteki kereskedés elején nem volt érdemi korrekció az OTP piacán a csütörtöki több mint 6 százalékos zuhanást követően. Technikailag nem nézz ki jól a részvény, és a bankadó körüli bizonytalanság láthatóan nagyon rosszat tett a megítélésének. Bővebben ->

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!