A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 0,35 pontos emelkedéssel 71 644,70 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záróértékéhez képest alig változott.
Kisebb emelkedéssel kezdhet a csütörtöki nyitás után a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, de a vezető részvények árfolyamában nem várható határozott elmozdulás - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
Varga Zoltán szerint a kereskedés alakulását ellentétes irányú folyamatok határozzák meg, ezért nem látszik egyelőre határozott irány. Szerdán a BUX 188,12 pontos, 0,26 százalékos csökkenéssel 71 644,35 ponton zárt 12,2 milliárd forintos forgalom mellett.
A Mol árfolyama szerdán 40 forinttal, 1,45 százalékkal 2724 forintra csökkent, a folytatásban 2700 és 2740 forint között változhat.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,11 százalékkal 17 695 forintra erősödött az előző napon, a csütörtöki nyitás után a 17 530 és 18 000 forint közötti sávban mozoghatnak.
A Magyar Telekom árfolyama szerdán 8 forinttal, 0,75 százalékkal 1058 forintra esett, és ha továbbra sem tud erősödni, 1050 forint körül állhat meg.
A vezető részvények közül egyedül a Richternek lehet esélye erősödésre, miután előzőleg 50 forinttal, 0,48 százalékkal emelkedve 10 400 forinton zárta a kereskedést.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban