A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1477,71 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel 118 863,12 pontos történelmi csúcson zárt kedden. A részvénypiac forgalma 22,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP az eddigi legmagasabb árfolyamát érte el kedden.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a kedvezőre fordult befektetői hangulattal magyarázta az emelkedést.

A magyar részvénypiac teljesítménye azért is jelentős, mert közben a nyugati tőzsdék a geopolitikai feszültségek miatt többnyire csökkenéssel zártak

– tette hozzá Aradványi Péter.

  • A Mol 54 forinttal, 1,69 százalékkal 3250 forintra erősödött 3,5 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 670 forinttal, 1,8 százalékkal 37 920 forintra nőtt, forgalmuk 16,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 0,75 százalékkal 1850 forintra csökkent, forgalma 365,1 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 0,88 százalékkal 10 290 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 10 338,87 ponton zárt kedden, ez 5 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!