Kiemelkedő teljesítményt nyújtott csütörtökön az amerikai piac, zárás után azonban az Amazon és a Google is a várakozásoktól elmaradó adatsorokat tett közzé. Ez már tükröződik a határidős indexekben, és az ázsiai piacok is gyengén teljesítenek.
Ennek alapján az elemző szerint mínuszban nyithatnak a nyugat-európai tőzsdék. A hazai piacon nem várható komolyabb adatközlés, ezért a magyar tőzsde a nemzetközi trenddel együtt mozog majd - közölte. A szakértő hozzátette, napközben az érkező amerikai makrogazdasági adatok mozgathatják az indexeket.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,80 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 36 617,54 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 11,3 milliárd forint volt. A Mol 26 forinttal, 0,90 százalékkal 2900 forintra erősödött, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,39 százalékkal 10 290 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,90 százalékkal 394,50 forintra emelkedett, forgalma 141,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,66 százalékkal 5235 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A kép forrása: BÉT
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Nem kockáztat a Wizz Air, leállította a járatait
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Újabb kínai autómárka teríti be Európát
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Izrael és az Egyesült Államok támadást indított Irán ellen, azonnal elindult a válaszcsapás
Őrületesen nagy főnyeremény vár a mai szerencsésre: megdöbbentő mit tenne a magyar a pénzzel