A spot bitcoin tőzsdei befektetési alap (BTC ETF) előzetes működési engedélyeztetése, valamint az, hogy az amerikai bíróság határozata szerint a Grayscale Bitcoin Trust (GBTC) átalakítható azonnali tőzsdei alappá, egyaránt hozzájárultak a derűs piaci hangulathoz.

Binance Research közlése szerint a jelenlegi hangulatban a legnagyobb nyertesek a SOL, a LINK és a BTC tokenek, melyeknek 78, 45, illetve 28 százalékkal emelkedett az ára az elmúlt hónapban.

A Bitcoin továbbra is egyértelműen uralja a piacot, az elmúlt két és fél év legmagasabb részesedését tudhatja a magáénak, ami októberben mintegy 53,47 százalékos volt.

A Scroll elnevezésű Ethereum Virtual Machine tér október 17-i bevezetése óta 43 ezer felhasználóval bír, és 26,6 millió dollárnyi teljes zárolt értékkel, ami a közlejövőben az egy milliárd dollárt is meghaladhatja.

A decentralizált Uniswap Lab, miután bizonyos tokeneire 0,15 százalékos swap díjat vetett ki, két hét alatt több mint 647 ezer dollárt gyűjtött össze, piaci részesedése lényegében nem változott.

A DAI stabilcoin majdnem meghaladta az éves rekordszintet, körülbelül 200 millió dollárra ugrott, miután tokenizált reáleszközöket fogadott be. Az ezekből származó jövedelem 455 százalékos növekedést mutatott októberben az egy évvel ezelőtti értékekkel összevetésben.

 

 

 

Felpofozták a kriptohuszárokat, de a bitcoin a ringben maradt

Messzire vetül a csődbe ment FTX kriptotőzsde felszámolásának árnyéka, mint ahogy a hagyományos pénzpiacokra jellemző tartósan magas kamatszintek sem kedveznek a kriptovalutáknak, amelyek kapitalizációja a harmadik negyedévben 8,6 százalékkal csökkent a másodikhoz képest. Az ugyanakkor bizakodásra adhat okot, hogy önmagában a szeptemberi adatot nézve már 2,6 százalékos havi növekedést látunk, a zászlóshajó bitcoin árfolyama pedig éves bázison sokat emelkedett, a napokban áttörte a 35 ezer dolláros jegyzést. A hullámhegyek- és völgyek ellenére a Binance elemzése szerint a kriptovaluták elterjedése töretlen: nő az intézményi elfogadottság, a digitális fizetőeszközök egyre több területen törnek utat maguknak.
Bővebben--->

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!