A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 351,18 pontos, 0,61 százalékos csökkenéssel 57 669,19 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Sághy Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a BUX a csökkenés ellenére nemzetközi összehasonlításban viszonylag jól teljesített, az európai tőzsdeindexek ugyanis a kedvezőtlen befektetői hangulat miatt jelentősebb visszaesésekkel zártak.
A szakértők bizonytalan gazdasági kilátásoktól tartanak, figyelik az amerikai előrejelzéseket, a következő napokban a tőzsdék alakulása jórészt ezek megjelenésétől függ
– tette hozzá.
Sághy Balázs úgy véli, hogy a BÉT vezető kibocsátói közül most csak a Richter bizakodhat, mert a vásárlók kezdik beárazni, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kedvező véleménye megnyithatja az utat a Ryeqo nevű készítmény alkalmazásának kiterjesztése előtt.
- A Mol árfolyama 16 forinttal, 0,58 százalékkal 2746 forintra csökkent, 940,0 millió forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 255 forinttal, 1,74 százalékkal 14 440 forintra esett, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 525 forint maradt, forgalma 1,0 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,60 százalékkal 9255 forintra nőtt, a részvények forgalma 375,7 millió forintot ért el.
A BUMIX 4834,32 ponton zárt hétfőn, ez 51,70 pontos, 1,08 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Közel egy éve nem volt ilyen drága az olaj
Gyenge kezdtek az európai tőzsdék, tovább robog az olaj ára. Bővebben --->Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük