Jelentős felértékelődési potenciál van az egyik hazai részvényben, az elemzői konszenzus szerint kicsivel 200 forint fölé emelkedhet az AutoWallis-papírok árfolyama a jelenlegi 160 forintos szintekről.
Az autókereskedő társaság részvényei olyan szempontból kivételes midcap-papírnak számítanak, hogy magas az elemzői lefedettségük, a körhöz negyedikként csütörtökön az Erste is csatlakozott, mától ők is elemzik a társasággal kapcsolatos történéseket. Céláruk 202 forint, ajánlásuk vétel. A csütörtöki árfolyamhoz (jelenleg 162 forint, több mint 4 százalék napon belüli plusszal, amit nagyrészt a reggel élesített elemzés váltott ki) ez még mindig 25 százalékos emelkedéssel kecsegtet, 12-hónapon belül.
Mit érdemes tudni a cégről befektetőként?
Az AutoWallis egy kelet-közép-európai régióban jelenlévő, összesen 17 országot lefedő autókereskedő vállalat, mely összesen 28 autómárkát értékesít. A társaság fő ereje a jól diverzifikáltság, mind földrajzilag, mind pedig márkák tekintetében, és a rugalmasság, ami jól jön a jelenlegi gyorsan változó környezetben. A társaság több feltörekvő kínai márka (így a BYD, a NIO és az Xpeng) értékesítési jogait is megszerezte.
A társaság működése három szegmensre bomlik: nagykereskedelemre, kiskereskedelemre és mobilitási szolgáltatásokra (flottakezelés, klasszikus autókölcsönző, rövidtávú autóbérlés). Ezek a tevékenységek kiegészítik egymást és erős szinergia lehetőségeket képviselnek.
Duplázna a menedzsment...
Az AutoWallis menedzsmentje elkötelezett amellett, hogy ötéves stratégiai időtávon megduplázza 2023-as árbevételét, EBITDA-ját és adózás előtti eredményét. Erőteljes növekedési és üzletfejlesztési stratégiájának eredményeként a csoport által értékesített gépjárművek száma a stratégiai időtávon elérheti a 100 ezer darabot a 2024-ben értékesített 48 ezer gépjárművel szemben. Az árbevétel pedig 750 milliárd forint környékére emelkedhet a 2024-es 398 milliárdról.
... az elemzők óvatosabbak
2028-ra 574 milliárd forintos AutoWallis-árbevétellel számol az Erste, szemben a cégvezetés által megfogalmazott 750 milliárd forinttal. EBITDA előrejelzésük 2028-ra 27 milliárd, szemben a cég 40 milliárdos középtávú céljával, míg adózás előtti eredmény előrejelzésük 16 milliárd forint a 25 milliárd forintos iránymutatással szemben.
A társaság 2028-as céljainak elérését jelentős akvizíciók esetén látják megvalósíthatónak, amelyet egyelőre és értelemszerűen nem építettek be a modellbe, ahogy a többi elemző sem.
Az Erste szerint 2025 még visszafogottabb profitszámokat hozhat, azonban a következő években ismét növekedésnek indulhat az eredmény az AutoWallisnál. Ennek oka: egyrészt az európai autópiacon — beleértve az AutoWallis szempontjából meghatározó KKE piacot is — élénkülés tapasztalható. Másrészt az idei gyenge első féléves eredményt átmenetinek tekinthető tényezők okozták, melynek hatása várhatóan már az év második felében enyhül.
Kína felforgatja az autópiacot
Az AutoWallis csoport 21 százalékos árbevétel növekedésről számolt be az első félévben, ezt azonban úgy érdemes figyelembe venni, hogy a magyar deviza lassú de biztos erősödése folyamatosan erodálta a devizában keletkező bevételek forintban kimutatott értékét – mondta az AutoWallis csütörtöki befektetői találkozóján Ormosy Gábor vezérigazgató (képünkön).
Aki szerint rengeteg a zaj az autóiparban, leginkább az elektrifikációról, hogy ezt miért támogatja ilyen mértékben az EU, hiszen lényegében ezzel piacot teremtett a kínai márkáknak. Az azonban kétségtelen – mondta a cég vezetője –, hogy a vevők egyre nyitottabbak az elektromos technológiák felé, ezzel együtt viszont az átmenetinek tartott megoldások (hibrid meghajtás) sokáig, a vártnál tovább maradnak velünk.
Azt semmiképp sem teheti meg egy autókereskedő, így az AutoWallis sem, hogy figyelmen kívül hagyja a kínai márkák térnyeréséből következő piaci átrendeződést. „Nekünk egyébként megéri kínai márkákkal foglalkozni” – véli Ormosy Gábor, akinek várakozása szerint valami hasonló történik majd a kínai autómárkákkal, mint anno a japán és dél-koreaiakkal: gyors, államilag megtolt, agresszív terjeszkedés, majd normál piaci szereplővé válás.
Tavaly 55 kínai és 61 nem-kínai márka adott el autót az európai piacon, de az 55-ből csak 14 eladásai haladták meg az ezres szintet. Ez nyilvánvalóan fenntarthatatlan - vélik az AutoWallis szakértői.
Akvizíció, de nem minden áron
Ormosy Gábor hozzátette, több akvizíciós célpont is rajta van a pipeline-on, de nincsenek kényszerhelyzetben, nem vásárolnak minden áron és azt csak jó áron hajlandók megtenni. Márka és régió szerint diverzifikálnak, az Economx kérdésére a vezérigazgató elmondta, ha
a háborús helyzet lehetővé teszi, elemezni fogják a belépést az ukrán piacra is, amelyre korábban nem tekintettek stratégiai célpontként.
A rendezvényt elemzői kerekasztal zárta. Itt hangzott el például az, hogy nem csak az AutoWallisra, de a teljes piacra igaz a marzsok szűkülése. Ennek oka az, hogy a 2022-23-as árrobbanást lecsengés követte, az elmúlt 1-2 évben az újautó árak emelkedése elmaradt a magyar inflációtól. Az elemzők szerint azonban lehet arra számítani, hogy a kereslet erősödik az autópiacon, ha végre a magyar fogyasztók hajlandóak lesznek érdemben költeni.
Az AutoWallis részvényeket valamennyi elemző alulértékeltnek tartja. Sándor Dávid, az OTP Global Markets vezető befektetési stratégája szerint ennek egyik oka az, hogy a magyar befektetési alapok nem igazán vásárolnak hazai midcap-papírokat, az alacsony likviditás miatt nehézkes jelentősebb tőkét csoportosítani ilyen részvényekbe.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán
A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget