Az egy évvel korábbihoz képest nagyobb területet adott bérbe a tavalyi utolsó negyedévben a Graphisoft Park, így éves bevétele 9 százalékkal emelkedett. Ezzel egy időben ráadásul 26 százalékkal sikerült leszorítani a működési költségeket, így látványosan bővülő üzemi eredményről számolhatott be gyorsjelentésében a társaság. Mérséklődött a nettó kamatköltség is, így az ingatlanfejlesztő az egy évvel korábbi 289 ezer euró után 1,4 millió eurós adózott profittal zárhatta az évet.

Az immár 87 százalékos kihasználtsággal működő park a tegnap közzétett beszámolóban a legutóbb közölthöz képest tovább javította idei éves várakozását. A jellemzően konzervatív prognózisokat közzétevő menedzsment jelenleg 8,3 millió eurós árbevétellel és 1,7 milliós nettó eredménnyel számol 2012-re. Ebben segítségére lehet, hogy szabad pénzeszközei egy részét a viszonylag szép hozammal megvásárolt euróalapú Richter-kötvényekben tartja, melyek árfolyama az utóbbi időben emelkedett.
Az 1,4 millió eurós 2011-es eredményből egy részvényre mintegy 14 eurócent jut, ez alapján bőven lenne lehetőség a tavalyi 25 forintos osztalék emelésére. Kérdéses azonban hogy ez megtörténik-e, a fő tulajdonosok ugyanis a legutóbbi közgyűlésen is csak erőteljes kisrészvényesi unszolásra tértek el az igazgatóság által eredetileg beterjesztett nullaforintos osztalékról szóló javaslattól.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Első külföldi útjára készül az új pápa, nem gondoltuk, hogy ezt választja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Addig csűrték-csavarták a Duna Párt létrejöttét, míg tényleg megvalósult

Összeomlott a Szuezi-csatorna, kénytelenek árat csökkenteni
