A pán-európai FTSE Eurofirst 300 index 0,35 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,44 százalék csökkenéssel fejezte be a hétfői kereskedést.
A nem hivatalos adatok szerint az európai kereskedési idő végén a londoni FTSE-100 index 0,28 százalék veszteséget mutatott. Frankfurtban a DAX index 0,44 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index 0,44 százalékkal csökkent a kereskedés végére. Milánó 0,98 százalékkal gyengült, Madrid viszont - szinte az egyetlen kivételként - 0,04 százalékkal emelkedett - írja az MTI.
Kapcsolódó
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 284,71 pontos, 0,72 százalékos csökkenéssel, 39 424,29 ponton zárt hétfőn.
Az árfolyamok átmeneti erősödése a német nagykoalícióról megindult tapogatózó kormányalakítási tárgyalásoknak volt köszönhető. Az euró ezzel párhuzamosan két havi árfolyamcsúcsot ért el a dollárral szemben napközben.
A veszteséges papírok csoportját a technológiai ágazat részvényei vezették hétfőn Európában, mutatójuk több mint három százalékkal esett.
Az európai bankok árfolyamindexe több mint egy százalékkal gyengült hétfőn. A harmadik legnagyobb svájci bank, a Julius Baer részvénye hat százalékkal esett vezetőváltás hírére.
Az amerikai olajtermelés növekedése a WTI nyersolaj árát a múlt héten elért két éves csúcsról térítette vissza. A Brent nyersolaj ára viszont alig csökkent annak reményében, hogy az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők hó végi tanácskozásán megállapodás születik a termeléskorlátozás meghosszabbításáról.
A WTI nyersolaj ára 2,05 százalékkal 57,74 dollárra csökkent hordónként, a Brent nyersolajé pedig 0,30 százalékkal 63,28 dollárra.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Mi történt? Váratlanul megváltozott az időpont, ekkor találkozik Zelenszkij és Trump
Ennyi volt: jól ismert autómárkák dőlhetnek be teljesen jövőre
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop