BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Elveszítette a lendületet a pesti tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,21 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel 67 205,07 ponton zárt csütörtökön. A magyar részvénypiac még így is jobban teljesített, mint a nyugatiak.

2024. április 11. csütörtök, 18:27

A részvénypiac forgalma hatmilliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor befektetési Zrt. elemzője elsősorban a kedvezőtlen nemzetközi hangulattal magyarázta, hogy a kereskedés végére a BÉT elvesztette a lendületét, és rendkívül alacsony forgalommal zárt.

Árokszállási Zoltán ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar részvénypiac még így is jobban teljesített, mint a nyugatiak, amelyek többnyire jóval nagyobb eséssel zártak.

Az OTP gyengülése a korábbi erősödés korrekciója lehet, a Mol viszont egyelőre elkerülte a csökkenést, mert még nem tudni, hogy az üzemanyagárakat a társaság bevételének rovására mérsékelhetik-e.  

  • Mol 10 forinttal, 0,33 százalékkal 3030 forintra erősödött, 606,0 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 0,43 százalékkal 17 475 forintra csökkent, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
  • Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,11 százalékkal 930 forintra esett, forgalma 175,8 millió forint volt.
  • Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9460 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6072,04 ponton zárt csütörtökön, ez 48,3 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Nagyra nőtt az emirátusi tőzsde, de van egy kis gond
Az Egyesült Arab Emírségek mindent megtesz, hogy gazdaságát diverzifikálja, csökkentve az olajtól való függést, így most értékpapírpiacát is fejleszti. Az ott forgó cégek tulajdonosi szerkezete azonban kissé sajátos.

A részletekről ITT írtunk bővebben.

Horváth Tibor
Horváth Tibor

Ez is érdekelhet