BUX 131696.18 -0,55 %
OTP 41100 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kár volt eddig szabadulni a dollártól, Trump is beleköphet a levesbe

Egyelőre nem érkezett el a sokak által várt dollárgyengülés. Az amerikai gazdaság erős, a Fed sem siet a kamatcsökkentésekkel s így erősödni tudott idén a zöldhasú. A piac is kezd egyre inkább pozitívan viszonyulni a világ legfontosabb fizetőeszköze felé. Ráadásul ha nőnek Trump esélyei, az erősítheti is a zöldhasút.

2024. március 5. kedd, 17:55

dollárindex, amely a dollár árfolyamát méri a legfontosabb devizák kosarához képest idén eddig 2,4
százalékkal emelkedett idén. Mindezt úgy, hogy sokan arra számítottak tavaly év
vége felé, pont az ellenkező irányba fog elmozdulni kurzus. Az amerikai
infláció enyhülésével ugyanis a Fed abbahagyta a kamatok emelését, sőt,
december óta már azt találgatja mindenki, mikor indult meg azok csökkentése.

A határidős piacokon az
új dollárpozíciók november vége óta először fordultak nettó vételi irányba,
azaz a befektetők ismét dollárerősödésre játszanak
– írja a Commodity Futures
Trading Commission adataira hivatkozva a Reuters.

Az amerikai valuta makacs erősödését az erős amerikai gazdaságnak köszönheti. Emiatt a Fed vonakodik a monetáris politika túl gyors enyhítésétől, ami az infláció fellendülésének kockázatával járna. Az amerikai GDP éves szinten 3,2 százalékkal nőtt a negyedik negyedévben. Ezzel szemben az euróövezet gazdasága tavaly stagnált, Kína mélyülő ingatlanválsággal néz szembe, Japán pedig 2023 végén váratlanul recesszióba csúszott. Az amerikai gazdaság relatív előnye tehát szemmel látható.

A dollárban mozgást a
héten 
Jerome Powell Fed-elnök szerdán és csütörtökön az amerikai törvényhozás
előtti beszéde hozhat, illetve a hét végén érkező amerikai foglalkoztatási
adatok. Ha azt olvassák ki ezekből a befektetők, hogy a Fed kitart a kamatokkal
kapcsolatban a „hosszabb ideig, magasabban” forgatókönyv mellett, illetve, hogy
az amerikai gazdaság továbbra is erős marad, akkor az további lökést adhat a
zöldhasúnak. A piac a határidős kamatjegyzések alapján 85 bázispontnyi
kamatcsökkentésre számít idén, szemben a január elején várt több, mint 150
bázispontos mérsékléssel.

Sok múlik a pontos előrejelzésen

Az, hogy hogyan alakul a
dollár árfolyam a többi devizához képest mindenkinek fontos. Sok minden múlhat
azon világszerte, mennyire sikerül azt jól megjósolni. Egy erős dollár
megnehezítheti az amerikai multinacionális vállalatok kilátásait, mivel
drágábbá teszi a külföldi nyereségük dollárra történő átváltását, miközben az
exportőrök termékei külföldön kevésbé versenyképesek lesznek. A FactSet adatai
szerint az 
S&P 500-as index kosarában szereplő vállalatok mintegy negyede a
bevételeinek több mint 50 százalékát exportból szerzi.

Fotó: Economx / economx

A dollár erősödése más
központi bankok infláció elleni küzdelmét is megnehezítheti az importált drágulás
miatt.
Az Európai Központi Bank, amely csütörtökön dönt a kamatokról a Fedhez
hasonlóan retorikájában visszautasította a kamatcsökkentésről szóló
találgatásokat a makacs infláció miatt
. Ez viszont az eurót erősítheti.

Trump még beleköphet a levesbe

A befektetők, stratégák
nagy része mindezek ellenére továbbra is inkább úgy véli, a dollár drágább
annál, mint amit a fundamentumok indokolnának. Még akkor is gyengülésre
számítanak a Reuters februári felmérése szerint, ha az csak nem akar
megindulni. Sőt nemhogy gyengébb dollárt jeleznek előre év végéig, de 80
százalékuk szerint annak is meg a kockázata, hogy az árfolyam eléri, s
átlépi azt az értéket, amit előre jeleztek. A Bank of America februári
alapkezelői felmérésében
a megkérdezettek nettó 36 százaléka gondolta, úgy,
hogy a dollár túlértékelt.

Persze vannak olyan
vélemények is, amelyek szerint a dollár erősödése nem csak átmeneti, hanem
tartós is lehet. Az árfolyamra komoly hatással lehetnek az amerikai
belpolitikai események. Ha ugyanis nő 
Donald Trump újraválasztásának esélye,
akkor nő a kereskedelmi háború erősödésének valószínűsége, ami beindíthat
egyfajta biztonságos menedék keresési folyamatot a nemzetközi devizapiacokon.
Ez pedig általában dollárt erősítő folyamat szokott lenni.

Economx
Economx

Ez is érdekelhet