A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 2,71 százalékos, 1592,89 pontos emelkedéssel 60 475,92 ponton zárt. Ilyen magas értéket korábban sosem ért el, az emelkedéssel még a nemzetközi piacokat is felülteljesítette az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
Az értékelés szerint ennek hátterében az állhat, hogy a Federal Reserve (Fed) a legutóbbi kamatdöntő ülésén belengette, hogy a következő lépésben megkezdődhet a kamatcsökkentés, valamint a testület által várt kamatpálya is egy jelentős csökkenéssel számol jövőre. A bejelentés hatására a dollár jelentősen gyengült, ami javította a részvénypiaci hangulatot. Az elemzés szerint ezen felül az a szerdai hír is kedvezhetett a budapesti tőzsdének, hogy Magyarország 10 milliárd eurónyi EU-fejlesztési forráshoz juthat hozzá, valamint, hogy a JP Morgan és a Goldman Sachs is felminősítette az OTP célárfolyamát.
Ennek megfelelően az OTP árfolyama 4,57 százalékkal nőtt, de a többi blue chip is jelentős pluszban zárt.
A felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a Mol besorolására érvényes kilátását a Moody's csütörtökön, ami szintén hozzájárult a jó hangulathoz.
A Mol 20 forinttal, 0,72 százalékkal 2816 forintra, a Magyar Telekom 22 forinttal, 3,41 százalékkal 667 forintra, a Richter 185 forinttal 2,13 százalékkal 8870 forintra erősödött.
A BUMIX 11,65 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel zárt szerdához képest.
