Megtartotta idei utolsó kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank. Kamatmódosításra nem került sor, de ezt nem is várta senki, ugyanakkor a piacok fellelkesültek az elmúlt időszak jobbnál jobb inflációs adataitól, és már márciustól kamatcsökkentési ciklust vártak az EKB esetében. Ezt tovább fűtötte, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hirtelen irányt váltott, és közeli kamatcsökkentésre utalt.

Hűtötte a várakozásokat

Christine Lagarde, az EKB elnöke lehűtötte a kedélyeket: azt mondta, hogy kapkodni nem kell, az EKB az emelésben is megfontol volt, nem emelte túl magasra az alapkamat, mindössze 4 százalékig. Ráadásul, ha nem történnek rendkívüli események, akkor úgy célszerű, hogy a kamatemelési ciklus után következzen egy nyugodtabb időszak, egy plató, és ennek folyamán át lehet tekinteni, hogyan alakulnak a folyamatok. A fékezés után a monetáris politikában nem kell egyből gyorsítani.

Adatvezérelt üzemmód

Ennek megfelelően nem adott előrejelzést a várható kamatpályáról és a lehetséges első kamatcsökkentésről: a döntés adatvezérelt lesz. A közvetlen inflációs adatok mellett figyelni fogják a bérek alakulást: ha nagynak ítélik a bérnyomást, akkor ennek inflációs hatásait a magasabb kamatok ellensúlyozzák. Ugyancsak kockázatnak tekintik, ha a tagállamok költségvetési hiánya nagy, és adóssága nem mérséklődik: ebben az esetben is szükség lehet a monetáris politika kiegyensúlyozó szerepére.

Visszaveszik a fedezetlen pénzt

Egy nagyon lényeges kérdésben döntöttek még: megszűnik a PEPP program keretében az EKB által vásárolt értékpapírok újrabefektetése. A PEPP egy, a járvány időszakára szolgáló eszközvásárlási program volt, melynek keretében 1850 milliárd euró értékben vásároltak különféle értékpapírokat. A program tavaly lezárult, de a lejáró papírokat, illetve a papírok kifizetéseit újra befektették. Most úgy döntöttek, hogy ez jövő év folyamán két lépésben megszűnik, így 2025-től abban az ütemben, ahogy kifutnak az értékpapírok, visszakerül az így kibocsátott többlettpénz az EKB-hoz.