BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csökkenéssel zárt Budapest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 172,05 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel, 37 087,75 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

2018. augusztus 7. kedd, 18:14

Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel
Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt egy hétben a magyar tőzsde felülteljesítő volt, jóval többet emelkedett, mint az európai vagy az amerikai börzék. Kedden azonban ennek ellenkezőjét lehetett látni, szinte csak a magyar tőzsde ment lefelé, a befektetők realizálták a profitokat - mondta Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en. A Magyar Telekom jó teljesítményét, amely 3,5 százalékos emelkedéssel zárt. Hozzátette, a távközlési cég csütörtökön reggel publikálja gyorsjelentését, és pénteken reggel az OTP is jelenteni fog.

A Mol 22 forinttal, 0,77 százalékkal, 2852 forintra gyengült, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP ára nem változott, 10 650 forintot ért, forgalma 3,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 14 forinttal, 3,50 százalékkal, 414 forintra erősödött, forgalma 275,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 125 forinttal, 2,39 százalékkal, 5115 forintra esett, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet