Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 csatornán elmondta: erős napot zárt a BÉT, amit elsősorban az OTP segített, de a Richter és a Mol is jó teljesítményt nyújtott. Az európai piacok nagyjából pénteki záróértékük közelében ingadoztak egész nap, a BÉT felülteljesítő volt - tette hozzá az MTI szerint.
A Mol 2,1 százalékkal 2868 forintra erősödött 2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények 4 százalékkal 11 400 forintra drágultak, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5,5 százalékkal 424 forintra zuhant 498,1 millió forintos forgalomban. A távközlési papír részvényeiről hétfőn került le a 25 forintos osztalékszelvény.
A Richter 2,3 százalékkal 5535 forintra emelkedett1,9 milliárd forintos forgalom után.
Képünk forrása: BÉT
