BUX 139192.00 -0,43 %
OTP 45670 -0,31 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A sereghajtók között volt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 376,78 pontos, 1 százalékos csökkenéssel, 37 164,55 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

2018. május 8. kedd, 18:15

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az európai börzéken negatív hangulat volt, szinte mindenütt 0 és 1 százalék közötti mínuszokat lehetett látni. A magyar piac 1 százalékos esésével a sereghajtók között volt - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1-en.

Az egyik legrosszabbul teljesítő papír a Waberer's volt, amely kedden meglepően rossz gyorsjelentést publikált: míg tavaly az első negyedévben 4,4 millió euró nyereséget ért el, idén ugyanebben az időszakban mindössze 200 ezer eurót. Ez sokkolta a befektetőket, 3,4 százalékkal esett a Waberer's árfolyama.

A szintén kedden jelentő Richter is visszaesésről adott számot, ami elsősorban devizahatások - a rubel, illetve a dollár gyengülése - miatt következett be. A visszaesés alatta maradt az elemzői várakozásoknak, tehát tulajdonképpen pozitív hír érkezett. Voltak is emelkedések, többször is 5400 forint felé ment az árfolyam, de végül minimálisan alatta zárt, amivel mínuszba került a zárásra. A korábbi napok jelentős eladói nyomása ugyanakkor már kevésbé volt érzékelhető - tette hozzá.

Az OTP napi mélypontjához közel fejezte be a napot. A blue chipek közül a Mol zárt a legnagyobb veszteséggel. A piac az igazgató szerint elsősorban a kedd esti Trump beszédre vár, amiből kiderülhet, kilépnek-e az iráni atomalkuból. Ez jelentős hatással lehet az olajárra, ezen keresztül a Molra is. A bizonytalanság elmúltával a szerdai kereskedés már nyugodtabb lehet - mondta Varjú Péter.

A Mol árfolyama 46 forinttal, 1,62 százalékkal 2790 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,74 százalékkal 10 670 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 4 forinttal, 0,88 százalékkal 453 forintra gyengült, forgalma 315,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,74 százalékkal 5360 forintra csökkent, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

Szász Péter
Szász Péter

Ez is érdekelhet